Kovács Imre szobrászművész

Fülszöveg

Az 1936-ban született Kovács Imre ama szobrászok közé tartozik, akiknek izmos tehetségére és robusztus egyéniségre nem tehet nem odafigyelni. így van ez még akkor is, ha iménti tulajdonságait jószerével csak tudomásul veszik, ám nem kényeztetik el nagyszabású feladatokkal. A talentum - sajnos - nem mindenkor elegendő, s kiváltképp a Kárpátmedencében övezi soványka babér azok homlokát, akik példás szerénységgel párosult önbecsük révén képtelenek a tülekedésre. Jó érzése borzadozik attól, hogy tekintélyes pártfogók kegyeit keresse vagy hogy a felsőbb hivataloknál kilincseljen, nemi konc reményében. Az ilyen kemény, férfias alkatú művész, még anyagi gondjai miatt sem siránkozik. A sértődés ellenében a legjobb megoldást választja: dolgozik! Egyszerűen, hangoskodás és teátrális pózok nélkül. Bízik a jövőben és hisz a nemes esztétikai értékek örökkévalóságában. Nem véletlen ez a tiszta emberi-művészi attitűd. Szülőföldje, a Nagykunság gyúrta-nevelte ilyenné ezt a beszédesen izzó szemű, mokány kun-magyart. Majd azzal engedte újára, hogy maradjon hű önmagához. Megtette, így Karcag ma sem tagadja meg elszármazott fiát.
Kovács Imre nem "mintázó" szobrász. Ezen azt kell érteni, hogy az alkotási folyamatból elhagyja az első fázist, az ihlet agyagba való megformázását. Tehát azonnal a kivitelezésre szánt, végső anyagot veszi kézbe, vagyis "átírás" nélkül alkotja meg egy-egy szobrát. Legkedveltebb anyaga a fém, de - épp az előbbi művelet átlépésé miatt - nem az öntött, hanem a vas-, a rézlemez vagy az alumínium.
Számos köztéri szoborra kapott megbízást. A fővárosban ezideig hármat állítottak fel, továbbá egyet-egyet Nyíregyháza, Szombathely, Veszprém, Székesfehérvár, Salgótarján, Vác, Nádudvar és Karcag városokban. Valóban, sem panaszkodásra, sem szégyenkezesre nincs oka. Ennek ellenére: Kovács Imre művészete sokkal több figyelmet, elismerést és megbecsülést érdemelne. Vissza