Aranymező

Előszó

Részlet a könyvből:
"Óriási barna foltként nagy területen tespedt az udvarra a csűr árnyéka. A kupáscserepek vonalai otromba cikcakká torzulva, messzebb, csaknem az utcára nyíló nagykapu tövénél rajzolódtak rá a keménnyé taposott homokos földre.
Elkókadt nyári délután, estére jár az idő.
A telekre fullasztó bágyadtság nehezedett. A tikkadt hangulat eluralkodott Károly bán is. Izmait fáradtság bénította, karját-lábát erőtlennek érezte.
Ebéd után, perzselő hőségben, azzal a titkolt elhatározással dobta vállra a kaszát és ballagott ki a rétre, hogy majd kivágja ő a rendet a fia előtt! Szándékát azonban hamarosan elhervasztotta a rekkenő hőség. Ott a munka színhelyén szégyellt leheveredni, pedig csontjai-izmai erősen megkívánták a puha, lábszárközépig érő füvet. Hazasomfordált tehát, ülepét lenyomta a csűr kiskapujának küszöbére, pihentette a végtagjait.
A törődöttség ellankasztott a figyelmét is, belefeledkezett abba, amit épp szeme elé tolt a véletlen. Átnézett a kapu fölött, s tekintete hosszasan időzött a Küküllőn túl hirtelen magasba szökkenő hegyoldalon. Megszámolta már a juhokat is, amelyeket a pakulár legeltet a meredélyes, kiaszalódott legelőn, a folyó fölött, közvetlen az egyik búzahatár mellett. Százhúsz darab fehér? Hihetetlen! Ennyi fehér juh nincsen a faluban! Házról házra röppenő gondolatokkal vette számba, kinek hány és milyen színű birkája van. Végül arra a megállapításra jutott, hogy a pásztor idegen faluból is hozott juhokat a község legelőjére. Vissza