Kosztolányi - vita és vallomás (dedikált példány)

Fülszöveg

"A negyvenes évek első felében önmagam keresőn, a szimbolikus értelemben - o'neilli értelemben - vett »éjszakában« élve egyik legkedvesebb versem volt ez a költemény. Aztán - a »nappalba« kerülve, marxistává válva, más életet írva: menekültem tőle. A Jung-féle metaforikus tipológiát használva: a nappalival szemben az éji gondolat művét láttam benne, a »fekete romantika« egyik termékét: a boldogtalanság, a reménytelenség elontogizálását és megszépítését. Hisz az az élet volt itt művé nemesítve, mely Nirvána ködve veszve, csodák között száguld éjjelente, mely a demokratizmus hitvallásával, a humanista-felvilágosult világkép boldogsághitelével az arisztokratizmus bölcseletét, a heroikus pesszimizmus komor morálját állította szembe: a semmi tudatát, az irracionalitást. Évek felgyűlő tapasztalatának s egy különös, újabb, »éjszakai« szituációnak kellett eljönnie ahhoz, hogy visszataláljak ismét a műhöz.
1969-ben történt. Feleségemmel együtt Párizsban jártam. S egyik hajdani barátom, még a Kosztolányi-házban töltött éjszakák egykori társa, Szücs A. György rábeszélt: menjünk el a Chaillot-palota alagsorába egy kései vetítésre, a Beck-féle Living Theatre berlini előadásáról készült film egyszeri, alkalmi bemutatójára. Éjjeli tizenkettőkor kezdődött volna az előadás, de valamilyen ok miatt (talán a film nem érkezett meg) csak éjfél után kettőkor nyíltak ki a moziteremajtók, addig ott álltunk várakozva a Chaillot-palota alagsorának lépcsőfokain, szinte egymáshoz préselve. Először találkoztam egy ifjúsággal, amelytől addig inkább csak idegenkedtem: a hippinemzedékkel.
Különös öltözetben, különös figurák álltak ott sorba, egymást átölelve, egymásba karolva, énekelték az akkor divatos Hair-melódiákat. Ekkor éreztem meg (talán azért is, mert két nappal előbb Antonioni új filmjét, a Zabriskie Point-ot, a fejlett ipari társadalmak otthonhiányának ezt a reprezentatív, szép alkotását láttam), hogy nem különböző anarchizmus, a jóllakottság esztelensége ez a keretek nélküli ifjúsági mozgalom, de - ha anarchizmus is - mint a legtöbb anarchizmusban egy valós igény is ott munkál benne. Ott rejlik benne egy új rousseanizmusnak s azon túlmenőn: egy kulturális forradalomnak, erkölcsi forradalomnak - a lélek forradalmának - igénye. Egy ifjúságot éreztem magam körül, mely nem gazdasági, de minőségi szükségletekért lázadt, melyet nem a test, de a lélek éhsége hajtott. A Számadásnak a »családtalanok óriás családjá«-ról szóló sorai, »elégedettek hangos lelki vádját«, »örök, hatalmas ellenvéleményt« idéző szavai jutottak eszembe. Ráismertem a flower-power fiataljaiban önmagam Számadás-élményének hajdani magvára: az elidegenedés ellen tiltakozó szeretetvágyra, a részvétérzésre - nem a nietzschei, de a dosztojevszkijes Kosztolányira." Vissza