Előszó
Részlet a könyvből:
Sakk-matt
Egy házitanító naplója
Egyszer este az apám sugárzó arccal jött a szobába. Emlékszem, az üvegajtón át néztem, mint jön felém a gyakorlattéri portól összepiszkítottan, elfáradva, és mégis ruganyosan. Mikor belépett - mintha most is látnám lecsatolta kardját, és így szólt hozzám:
- Holnap átmégysz Tarékhoz. Ma az ezredes úr Aladár tanítójának fogadott meg...
Az apám magához vont és megcsókolt:
- Becsüld meg magad, fiam.
Másnap dobogó szívvel kopogtam egy széles, faragványos tölgyfa ajtón. Aladár kelletlenül nyújtotta felém keskeny, sápadt kezét, de pár perc múlva összebarátkoztunk. Ettől fogva azután mindennap elmentem hozzá, s később egész délutánokon ültem az ágya mellett. Az álmos, langyos szobában halkan zenélt a szimfónium, csipegett a kanárimadár, a kandallóban pattogott a tűz, mi pedig képeskönyveket néztünk, kibámultunk az ablakon, együtt unatkoztunk. Ilyen unalmas, végtelennek látszó délutánon vettük elő egyszer a sakkot. Aladár megtanított játszani, s én egy hét múlva már rendesen vertem őt.
Mikor ezt megtudták, az anyja, egy sovány, őszülő aszszony magához hívott:
- Hagyjon reá mindent. Aladárnak fáj, ha nem teljesedik az akarata. Maga okos fiú, tudja...
Megsimogatta a fejemet, és én mélyen meghajoltam.
Vissza