Koszta József

Előszó

Részlet a könyvből:
A XX. századi magyar festészet sokféle irányzatot, stíluskört, művészegyéniséget felölelő gazdag tárházában különleges hely illeti meg a század első felében működő Koszta Józsefet. Teljesen egyéni karakterű munkásságát az alföldi festészet gyűjtőfogalmába szokás besorolni. A vele együtt emlegetett művészek teljesítményével összehasonlítva azonban feltétlenül kitűnik ennek a nemzetközi szinten is nagyra értékelt életműnek az egyenletesen magas színvonala. Ebből a szempontból Nagy István monumentális teljesítménye állítható valamelyest a Kosztáéval párhuzamba -bár őt kevésbé ismerik külföldön. A sokat vándorló, szintén Erdélyből származó Nagy Istvánról ugyanakkor már régen bebizonyosodott, hogy csak önkényesen lehet őt az alföldiek közé sorolni. A szülővárosa kulturális életének, kézműves iparának fellendítésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett hódmezővásárhelyi Tornyai János, még ha dolgozott is átmenetileg másutt, valóban a magyar síkság, „a nagy sömmi" festője volt. Mostoha sorsa miatt azonban terveit csak részben valósíthatta meg, így művészi termése meglehetősen egyenetlen lett. A romantikus hevületű életképeken kívül Tornyai a határtalan alföldi puszták sivárságát, az ott élő nép kilátástalanságát sugalló, fojtott színvilágú, tragikus látleleteket készített - ezek jelentik életműve legmaradandóbb értékét. A sok kis tanyával tűzdelt Tiszazugban, Szentes környékén dolgozó Koszta tüzes színekben izzó képein kevésbé széles panorámát fogott be. Messzire kerülte a közvetlen szociális utalást, ugyanakkor mindig érzékelhető a képei mélyéről feltörő, sokszor drámai hatású realitás. Egyetérthetünk Theisler György 1978-ban tett megállapításával: „a Koszta-képek témája nem az alföldi táj, hanem a küzdelmes paraszti munka tárgyát és színterét idéző tájképi kivágat, a humanizált természetrészlet, és a természet tartozékává váló ember sorsszerűen eltéphetetlen egysége". Koszta József világa tehát bizonyos szempontból szűkebb, ugyanakkor összetettebb is, indulatos hangsúlyokkal erősített kolorizmusát Tornyai még a késői, szentendrei korszakában sem közelítette meg : az ő színessége mindig visszafogottabb. Hasonlóan szenvedélyes természetük, Munkácsy-tisztelő drámai felfogásuk ellenére művészetük karaktere, sőt témavilága is csak csekély mértékben rokonítható. Koszta festészete még kevesebb hasonlóságot mutat közös barátjukéval, az Alföldhöz rövid ideig kötődő Rudnay Gyuláéval, hiszen művészi irányuk csupán átmenetileg, Koszta 1907 körüli lakonikus, szinte lecsupaszított tájképei révén érintkezett. Rudnay a nemzeti múlt reminiszcenciáinak újromantikus feldolgozásával a legmesszebbre távolodott társaitól. Bár eszközeik különbözőek voltak, hármójuk kölcsönös szimpátiája az évtizedek során sem csökkent, hiszen a művészi etikáról, a hazaszeretetről és sok minden egyébről vallott nézeteik is hasonlóak voltak. Azonos cél, az ,,igazi magyar piktura" érdekében tevékenykedtek, amint ez Koszta egyetlen bizalmasához, Rudnayhoz 1941-ben írt levelében olvasható. Vissza