Előszó
Mialatt Magyarország kilenc év előtt amaz óriási küzdelmet vivta, melynek intézése nemzetem akaratából sorsosztályrészemül jutott: mi annyira el voltunk zárva a külvilágtól, hogy Angliába csak összefüggés nélküli töredékes értesítések juthattak hazám felől, s még a keveset is, a mi eljutott, gyakran ellenséges indulat fércelte össze, mely szándékosan eltorzította küzdelmünk jellemét s ügyünk tiszta fényére rossz akarattal homályt vetett.
Hanem az erkölcsi sejtelem (morál intuition) delejes lánca van hozzáfűzve a történelem nagy mozzanataihoz, - mi a jó és szabad emberek idegein rokonszenvet reszkettet végig, midőn a rokonszenv kiérdemlett. A népek ösztöneiben a jót a gonosztól megkülönböztető tapintat van, mely alig valaha csalatkozik.
A szeretet, a szív ez édes bölcsesége által vezettetve, mély és általános érdeklődéssel kísérte Anglia népe a végzetek viharának változatait ama távol országban, mely - az európai szabadság kálváriája - ősi címerében kettős keresztet visel, keresztet, a mártíromság jelképét, de ha még van igazság a nap alatt: a feltámadásét is.
Nem gondolom, hogy idegen küzdelem, melynél Anglia részes nem vala, oly általános érdeklődést keltett volna valaha ez országban, mint aminővel a mi harcunk találkozott, mindamellett is, hogy alapos és részrehajlatlan értesítések hiányában Nagybritannia népe alig képezhetett magának tiszta fogalmat ama véres válság valódi természete s érdeme felől.
Kilenc év mult el azóta kilenc hosszú év, uram, elnök úr! Oh, én tudom, mennyire hosszú! Megvénültem e kilenc óv alatt, a nappalok óráinak éber gondjai, az álmatlan éjek kínos hánykódásai között; és én tudom, - nem panaszkép mondom, mert a dolog természetes - én tudom, hogy a könyörületlen idő hideg érintése lelohasztotta a rokonszenvnek vidor lángjait.
Vissza