Előszó
Az intés.
Éj borult Magyarország fővárosára, Pestre, de az éjjel nem tért a szokott nyugalom a szivekbe. Vészszel van tele a levegő, a kitörő szabadságharcz előjeleivel.
Kossuth Lajost, a nemzet nagy fiát, gellérthegyi nyári lakában találjuk. Öt ébren tartja a honfigond. Íróasztala mellett virraszt, hogy lángszavu czikkeivel villanyozza föl a nemzetet.
Az óra épen éjfélt mutat, midőn hirtelen gyönge nesz hallatszik. Titkos szőnyegajtó nyilik meg és egy fiatal, alig 18 éves leány lép be. Oly szép, hogy az ember tündérnek vélné, nagy, kék szemével, vállát verő szőke hajával.
Az asztalnál ülő Kossuth felpattan és tágra nyitott szemmel bámul az Íróasztal előtt álló jelenésre.
- Kicsoda ön, kérdé álmélkodva, és hogyan jutott ide?
- Ne kérdje azt uram, felelt a leány. Elég annyit mondanom, hogy magyar vagyok és igy önnek csak jo barátja lehetek. - Inteni jöttem.
- Inteni? szólt Kossuth. Nem értem azt, kisasszony Mindenekelőtt magyarázza meg, hogy miként jutott e terembe.
- E titkos szőnyegajtón, melyhez földalatti folyosó vezet magyarázá a leány.
- Hogyan, kiáltá Kossuth. Nyári lakomban titkos ajtók vannak, melyekről nekem tudomásom sincs.
- Ugy van, uram, mondá a leány, az illető, kitől a nyári lakot kibérelte, nem tartotta szükségesnek, hogy önt a lak titkaival megismertesse. - De ne törődjék most ezzel, ha szabadsága kedves, úgy meneküljön.
Vissza