3 regény

Előszó

Részlet a Győzelmes Vénusz című kötetből:

A halott vizsgálat elvégződött.
Letakarták a holttestet, egészen a királynői arcig, amelyen még ott volt a győzelem halálmegvető öntudata. Ez a diadalmas arc túlélte a haláltusa kínjait. Győzött felettük. A szépsége most is élt.
A szertartásos orvosok, akik épp most fejezték be kísérteties munkájukat, képtelenek voltak a szemüket levenni róla. Éreztem, hogy a bűbája, a vonzóereje még most is olyan eleven, mint amikor még kacagó fénye teljes pompájában vonzotta maga felé a férfiakat, mint a legyeket a méz. A halálban is az maradt, ami az életben volt: Venus Victrix. A győzelmes Vénusz. Még maga az öreg Du Pré is, aki pedig bizonyára jól ismerte őt, a. varázsa alatt állott s nehezet sóhajtott, mikor elfordult tőle. Tekintetét most egyenesen reám vetette s ebben a tekintetben együtt volt a kíméletlen kérdés s a rideg ítélet. A többiek ugyanilyen ellenséges pillantásokat lövelltek felém, miközben Du Prével együtt a szomszéd szobába távoztak.
Egyedül maradtam.
Egyedül a vádlómmal... egyedül a csenddel, amely erőteljesebben ordította fülembe a vádat, mint ha az egész világ egyszerre hördült volna fel. hogy bűnömet kikiáltsa.
És én fiatal voltam. Erős. A meleg élet zúgott ereimben. Amiért a végsőkig küzdöttem, azért most kinyúlt az ő halott keze. Utolsó erőfeszítéssel megragadott, hogy alámerítsen a megsemmisülésbe, amelyben ő maga is pihent.
Egyszer már összetörte az életemet. De akkor összeszorítottam a fogam, megküzdöttem a kétségbeeséssel, legyőztem ellenszenvemet „a mindennapi robot, a közönséges munka" iránt, amelyet többé semmiféle szeretet fel nem deríthetett, éltem az alamizsna-morzsákon, amiket még számomra az ő keze meghagyott, de felépítettem egy munkás, hasznos életet, amit legalább megédesített az önbecsülés, minden nehéz és tiszteletreméltó fáradozás jutalma. Vissza