Kós Károly képeskönyv (dedikált példány)

Fülszöveg

Születtem 1883-ban és - véletlenül - Temesváron. 1889-ben Nagybszebenbe kerültem, s ott a szászoktól megtanultam németül.
1892-ben Kolozsvárra kerültem, szüleim pátriájába és ott végeztem középiskoláimat, s tettem érettségi vizsgát.
1902-ben Budapesten a Műegyetemre iratkoztam be és ott 1907-ben építészi diplomát kaptam. Mesterségemet szerettem és pályámon hamarosan komoly sikereim voltak. Budapesten telepedtem meg, de otthon, Kalotaszegen építettem magamnak házacskát és feleségemet is hazulról hoztam 1910-ben.
1914-ben kitört a háború és én is katonáskodtam 1915-ben és 1916-ban. 1917 elején a Kultuszminisztérium ösztöndíjasaként Konstantinápolyba kerültem.
A háború után Erdélyt választottam hazámul, és miután az akkori Romániában sok okból építészeti munkámmal nem tudtam mindennapi kenyeremet megkeresni, grafikus, újságíró, kultúraszervező és végül - szépíró lettem. Amolyan mindenes, amilyenek éppen Erdélyben mindig is voltak és valószínűleg mindig is lesznek.
Az 1940-es évek első felében feltámadt soviniszta huligán áradás teljes egészében elpusztította sztánai otthonomat és családommal Kolozsvárra kellett menekülnöm. Addigvaló életem folyamán tehát másodízben (először 1918-ban) tiport meg a történelem nehéz szekere és másodszor is a semmiből kellett felépítenem életemet. De élek, egészséges vagyok, dolgozni tudok és hiszek a jövendőben.
Életemben a legkülönbözőbb munkaterületeken dolgoztam. Mindig ott, ahol érzésem szerint akkor reám és munkámra szükség volt, és minden munkát szeretettel végeztem - jól-rosszul.
Azt mondták, hogy nehány jó és szép épületet építettem és nehány embernek szemét kinyitottam a látásra és fülét a hallásra. Jól tudom, hogy ez nem sok és nem túl értékes munka. Mégis hinni akarom, hogy életmunkám nem volt hiábavaló. És ezzel meg kell elégednie az egyszerű, szegény erdélyi embernek.
Kós Károly Vissza