Kós Károly, a hűség embere

Fülszöveg

Befejező nyomatékosításul az egykori írótársat, a kisebbségi sorsban önmagát kereső és megvalósító erdélyi magyar irodalom kultúrmunkását, az Erdélyi Szépmíves Céh egyik társalapítóját, Nyíró Józsefet idézem, aki lélek-monda-tain keresztül Kós Károly legbensőbb énjét fedezte fel és osztotta meg velünk: „Mert ő hűséges Erdélyhez. Hűséges a múltjához, jelenéhez és munkálja jövőjét áldott lelkének és áldott kezének minden gyönyörű megmozdulásával. Kós Károly az égő lármafa, mellyel a nagy nép-veszélyt eleink jelezték, ő a véres kard mely emberölés helyett földet túr és Atila fapalotáját építi, a regös, ki nyakába hulló hajjal, könnyezve beszéli a két fekete holló énekét. Bőre a csontra száradt a sok belső gondtól és turáni feje, kelevéz karjai mindig nyugtalanok, egyik szeme a Szent Anna-tó, másik szöme a Gyilkos-tó, folyton örvénylenek, minden szava keleti ornamens, mellyel életünket díszíti és otthon, a sztánai setét hegyekre önerejével emelt hajlékában hosszú pávatoll fényűzően... Tovább

Fülszöveg

Befejező nyomatékosításul az egykori írótársat, a kisebbségi sorsban önmagát kereső és megvalósító erdélyi magyar irodalom kultúrmunkását, az Erdélyi Szépmíves Céh egyik társalapítóját, Nyíró Józsefet idézem, aki lélek-monda-tain keresztül Kós Károly legbensőbb énjét fedezte fel és osztotta meg velünk: „Mert ő hűséges Erdélyhez. Hűséges a múltjához, jelenéhez és munkálja jövőjét áldott lelkének és áldott kezének minden gyönyörű megmozdulásával. Kós Károly az égő lármafa, mellyel a nagy nép-veszélyt eleink jelezték, ő a véres kard mely emberölés helyett földet túr és Atila fapalotáját építi, a regös, ki nyakába hulló hajjal, könnyezve beszéli a két fekete holló énekét. Bőre a csontra száradt a sok belső gondtól és turáni feje, kelevéz karjai mindig nyugtalanok, egyik szeme a Szent Anna-tó, másik szöme a Gyilkos-tó, folyton örvénylenek, minden szava keleti ornamens, mellyel életünket díszíti és otthon, a sztánai setét hegyekre önerejével emelt hajlékában hosszú pávatoll fényűzően legyezi az arcára kiült alkotó tüzet. Idegen, gazdag országok úgy megtöltenék zsebeit arannyal, hogy mozdulni se bírjon közülök és munkáiért felállással szavaznának köszöneteket, az országházban, papok templomaikért orémuszba foglalnák a nevét, régi, fiatalon a magasba szállott dicsősége és a művész-zseni karrierje a halhatatlanságig szállana; de ő tapodtat sem lép közülünk, és azért maradt szegénynek, hogy hű maradhasson szegény édesanyánkhoz, kicsi Erdélyhez."
Az idézett - Kós Károly halála előtt félszázaddal írt - mondatcsokor jövőbelátó gondolatnak minősült és hosszas tudományos értekezés, tudálékos belemagyarázás helyett az élet-mű alapelemét, tartópillérét - a lényeget - fogalmazta meg: a hűséget. A hűség fundamentumáról építkező erdélyi mindenes az időben megjelenő és eltűnő, de kitörülhetetlen jelet hagyó nemzeti kiválóságaink egyik szimbólumává nemesüit.

Vissza