KörüLYRAtlan (dedikált példány)

Előszó

Az embernek vannak kedvenc költői és vannak barátai (S a férfiembernek kedvenc kocsmái, de ez egy másik történet...). A sors különös ajándéka, ha ez a kettő egybeeshet. Olyan ajándék ez, amely nehézzé teszi a versszerető olvasó dolgát, ha a költőről szól. Főleg nehéz így, hogy ez a barátság inkább a verseké, azokon keresztül formálódott. De mégis engedtessék meg nekem, hogy szóljak a költőről, vagy inkább az emberről... Andrea versei többségében ott az ember, aki nyitott szemmel jár a világban, fényeket és árnyékokat öltöztet élvezhető hagyományos, kötött formákba. Ez különösen nagy szó manapság, amikor a költők, írók egy része ki ilyen, ki olyan indokkal a művészet tagadását tűzve zászlajára alkotja meg„műveit". A hagyományos kötött formák a költőtől komoly mesterségbeli tudást és sok-sok munkát követelnek. Andrea birtokolja a költői mesterség fortélyait, néha még döccennek a sorok, de ez már akár tudatos is lehet, hatni akar, figyelmet felhívni. S ami nagyon lényeges egyre kevésbé érzem versein a sok munka görcsét. Jobbnál jobb szonettkoszorúkat lehet tőle olvasni. A szonettkoszorú - melyet a költő az utolsó mester szonett megírásával kezd talán az egyik legtudatosabb és a legidőigényesebb költői munka, s ha ennél a formánál az olvasó élvezettel falja a sorokat, már-már elégedett lehet írója. Nem csak a szonett drámai világa, de anyaként a gyerekversek játékos, időnként a felnőtteknek fricskát mutató formái is megtalálhatók Andrea művei között, s itt van a gyerekkor meghatározó élménye, a bakonyi táj szépsége, csendje és a szülők, nagyszülők meséi, történetei. S igen, itt van a ma világa is - fájdalmaival, ellentmondásaival. Nem csak emlékek, az önmagáért való művészet világa ez, ahová bekukkanthatunk, ha Vesztergom Andrea műveit olvasgatjuk, hanem a hétköznapok világa is, és ez teszi élővé, maivá ezeket a kötött, hagyományos versformákat. Olvassuk tehát... Vissza