A tűzrózsák

Előszó

Részlet a könyvből:

A Duna sima tükre felett hangtalanul kóvályogtak a sirályok. A nap forrón tűzött. A vízből meleg, sűrű gőzök szálltak a magasba s a sirályok kábultan, összecsukott szárnnyal hullottak alá a fülledt, száraz levegőből a hűs habok közé. Egy pillanatra megmártották hófehér hasukat a folyó lusta vizében, aztán felüdülve halk libbenéssel megint felemelkedtek a felhők közé.
Messze, a túlparton vöröstestű gyerekek, fiúk meg leányok hűsültek a hullámok közt és a naptól pirosra szítt, izmos karjukkal pacskolták a vizet. Hallottuk a hangjukat, amint sikoltozva, jókedvű viháncolással kergetőztek a túlparti fehéren csillogó habok közt és, ha a viz szinére hajtottuk a fejünket, megértettük a hangjukat, amint kiáltozták:
- Viz alá vele! Buktassuk alá!
Mi ketten, én meg Kepes, a dereshaju, nyugalmazott megyei levéltáros ott ültünk egymás mellett a mohos parton s nagy figyelemmel néztük hatalmas szalmakalapunk alól a vizbe sülyedt horgunk felett csendesen ringó picét.
A nap milliónyi sugara sárgára festette a vizet. A szemközti hegyek kopár oldala vörös fényben izzott. A parton horgonyzó uszályhajók kátrányos oldaláról lassan csöpögött a folyóba a megolvadt szurok.
Mi nyugodtan tűrtük a forróságot, mert szenvedélyes horgászok voltunk. - Ugy látom, jó napunk lesz - mondta az öreg Kepes, mialatt egy fürge kukacot tűzött a horgára.
- Én is azt hiszem. A halak szeretik a partmenti langyos vizet - feleltem. Vissza