Előszó
A könyvemhez.
Tiz esztendővel ezelőtt indultunk útnak mi ketten.
Fiatalok voltunk, nagyot akartunk.
Új, gyönyörű, emelkedő, egyre magasabbra hágó utat láttunk magunk előtt, azon akartunk...
Tovább
Előszó
A könyvemhez.
Tiz esztendővel ezelőtt indultunk útnak mi ketten.
Fiatalok voltunk, nagyot akartunk.
Új, gyönyörű, emelkedő, egyre magasabbra hágó utat láttunk magunk előtt, azon akartunk menni - nem menni: rohanni, lelkendezve vágtatni fölfelé, egyre fölfelé.
Fiatalok voltunk.
És mégse sikerült a vállalkozásunk . . .
Azóta tiz esztendő telt el és én kissé megöregedtem.
De te megmaradtál annak, ami voltál.
A ragyogó tavasz, amely elszállt a fejem fölött, veled maradt, benned van. Ezért szeretlek téged és sohse foglak megtagadni.
És most, hogy megint találkoztunk, merjünk mégegyszer nekivágni a nagy útnak?
Ha nem is olyan lázas sietséggel, olyan sietséggel, oly szép dolog menni: előre, mindig előre.
Próbáljuk meg!
És... mondjunk köszönetet annak, aki megengedte nekünk, hogy találkozzunk.
Budapest, 1918 november havában
A szerző
Vissza