Kortárs 2008. január

Előszó

Részlet a folyóiratból:
Pécsi Györgyi
"Itt van a város, vagyunk lakói..."
Szerelmes földrajz
„Proli Pest" - öles graffiti az egyik nyugat-magyarországi kisváros elhagyott épületén. Én észre sem veszem, a lehetséges útvonalakat kombinálgatom a fejemben, hogy erdélyi vendégeinknek, akik először járnak errefelé, minél többet megmutathassak. Magyarázgatom, hol maradtak meg középkori városaink, hogy miért oly sok a barokk - jegyezzék meg, a nagyobb templomokat rendszerint Maulbertsch, a kisebbeket Stefan Dorfmeister festette, de ettől nem osztrákosodott el a régió és megpróbálom a magam rajongását bennük is fölkelteni: a perem, ahol a török nem pusztított, mindenütt roppant gazdag ezeréves emlékekben. Itt is majd minden faluban Árpád-kori templomocskára bukkanhatunk, ahogyan Észak-Magyarországon. Barátaink sóvár tisztelettel ámulnak: a tájnak, a városoknak, falvaknak arcuk van, jómód, rendezettség, tisztaság, gondosság. Nem hivalkodó gazdagság ez, hanem a szorgalmas ember tehetőssége, az egymásra épülő tégláké; a módosság éppúgy nem kirívó pökhendiséggel párosul, ahogy a szegénység sem elhanyagoltsággal. Gazdagság a szegény, leszegényített Székelyföldhöz képest mindenképpen. A Balaton északi partját már bebarangoltuk, ott értették, miért pompázatos Keszthely, miért a szelíd lelkületű, nyugatias flanc a part menti üdülősávban, de hogy az ország nyugati széle, a „perem" is mintha inkább a sógorokéhoz hasonlítana... Pedig még előttünk a dúsgazdag Győr meg a kisalföldi régió. Nevetek ámulatukon, „a góbé azt hiszi, Erdélyben minden szebb". Valami megmoccan bennük, ráéreznek a táj mikroklímájára; jóleső elégedettség csillan meg: a kicsike Magyarország nem teszetosza tehetetlenség, nem béna test, ha élni hagyják, virágba szökken, no lám!..." Vissza