Korszerűtlen elmélkedések

Előszó

A jelen fordításkötet ujabb adalék a magyar Nietzsche-irodalomhoz. Betekintést enged a filozófus ifjúi erőktől duzzadó, ádáz harcra készülő, férfiúvá avatódó lelkének titkos kamráiba, kétségeibe, reményeibe, szerelmeibe és gyűlöleteibe. Láttatja távoli életcéljait, vezérlő eszményeit. De éles világításba, történelmi távlatba helyezi korát és kora szellemi állapotát is. Végül ezeken a személyi és kortörténeti, egyéni és tömegpsychologiai érdekességeken kivül - minden vaskos és rikító színfelrakása, ifjonti módon igazságtalan és túlhangos hangja, tévedéses optikája mellett is - nyújt számos olyan szépséget és igazságot, amelyek a szigorú tárgyilagosság mérlegén is értékeknek bizonyulnak, amelyek - hogy Nietzsche saját szavaival éljünk - "korszerűtlenek a legszebb értelemben", azaz maradandó, standard-értékek.
A "Korszerűtlen elmélkedések" ("Unzeitgemässe Betrachtungen") 1873-1876 közt keletkeztek, Nietzsche 29. és 32. életéve között. Ekkor már a baseli egyetem klasszika-filológia tanára volt, s túl volt az irói bemutatkozáson, amely körülbelül megfelelt a Stendhal híres recipéjének, hogy t. i. a társaságba legjobban vezet be valami párbajféle.
Ő is összehadakozott céhbeli kollégáival. Nevét 1871 végén megjelent első nagyobb műve "A tragédia születése" már széles körökben tette híressé, s a szakkörökben hírhedtt: öreg, szerető tanára, Ritschl, a fejét csóválta, s Willamowitz élesen rátámadt.
Szakszempontból bizonyára sok igazuk lehetett, de tévedtek, ha Nietzschében csak a filológus szakembert látták és bírálták. Vissza