Korpuszok, kőkeresztek Székelyföldről

Előszó

Ma, 2001. április 13.-án, nagypénteken, amikor Barabás Ferenc békéscsabai fotókiállításának megnyitóján képeiben gyönyörködünk, Krisztus kínszenvedéseiről és kereszthaláláról emlékezik meg a keresztény világ. E nap délutánján balt meg az emberiség megváltója a Koponyák-kegyén felállított kereszten, hogy majd húsvét vasárnap hajnalán feltámadásával teljessé tegye a megváltás művét.
A kereszt, a rajta függő szenvedő Krisztus testével a Corpussal minden kor emberét a Megváltó, a Salvator szenvedésére emlékezteti, bűnbánatra hívja fel. A keresztállítás ősi szokása is ebben gyökerezik, hiszen e jellel ezt akarták megjeleníteni állítóik.
A keresztállítást legtöbb esetben valamilyen közösségi, vagy egyéni fogadalom motiválta. A pestis, majd a kolerajárvány megszűnése, vagy a pusztító hadak rombolásának, rablásainak elkerülése inspirálta egy-egy város vagy falu közösségét arra, hogy az Isten segítségével elkerült baj emlékére, hálából a szenvedő Üdvözítő kereszten függő szobrát megfaragtassák, lemezből kiformáltassák, és a főtéren felállíttassák.
Sok esetben magánadományozó, donátor fogadalmából emeltek keresztet az út mentén, vagy a templom előtt. Egy-egy családi tragédiától való megmenekülés, fogságból való szabadulás, vagy ama jámbor szándék vezette a donátorokat, hogy a szenvedő üdvözítő alakjának megformálásával, és felállításával figyelmeztessék embertársaikat a szenvedő Krisztus áldozatára. Vissza