Körösparti metropolis

Fülszöveg

1692-ben Lotharingiai Károly lovasai hosszú háborúzás után az ország nagy részéből kiverték a török hódítókat, négy év szakadatlan ostrom után visszafoglalták Nagyváradot is. Ami ettől kezdve történt, azt híven elbeszéli Lakos Lajos, az egykori Bihar vármegyei levéltáros könyve. Adataim egy részét magam is tőle kölcsönöztem. Innen tudom, hogy a legelső oklevelekkel igazolható adat, amely mirólunk, az én családomról beszél úgyszintén 1692-ből való.
Nagyvárad távol esett a dunántúli németségtől és az erdélyi németségtől is; szentendrei vagy éppen felvidéki szerbségtől, viszont igen régóta volt zsidó lakossága. Így a Partium és főleg Nagyvárad magyar polgársága javarészt zsidókból rekrutálódott.
A német kultúrán túlnéző, Nyugat felé tekintő és hamar Párizst majmoló, sok mindenben felvágós, sok dzsentri linkséget átvevő zsidó magyar polgárság tette lehetővé, hogy a századfordulón a fővárosinál haladóbb, magyarabb irodalom alakuljon ki köreikben.
Ezen a Nagyváradon szinte érdem volt, ha valaki rossz kiejtéssel beszélt németül, de valamelyest értett franciául.
Nagyváradon az én kisfiú koromban hét napilap volt, és a legszemérmesebb polgári család is titokban büszke volt arra, hogy a városban tizenhat bordélyház van, ami a nagyvárosiasság legbiztosabb bizonyítéka.
Nagyváradon előbb volt mozgó fényreklám - Várad, villanyváros -, mint Budapesten - írja Nagyváradról a Körösparti metropolis szerzője, az életében mindvégig fáradhatatlan mesélőnek bizonyuló Hegedüs Géza. Vissza