Fülszöveg
A Gerecse hegység természeti környezetében évszázadokon át, a külvilágtól részben elzárva, élte a település az ország sorsából adódó tragédiáktól sem mentes életét.
Tardos névadója bizonyosan az Árpád-kori Tardos nemzetség volt. Szent István uralkodása idején, 1020 után Karakó határvároshoz tartozott. Imre király 1204-ben adományozta az esztergomi érsekségnek. II. András 1217-ben az adományozást oklevéllel erősítette meg. A középkori Tardos meglétét bizonyítja az a kőpincés ház, melynek alapjait az Ófalutól északra levő dűlőben találták meg a régészek.
A török hódoltság kezdetén, 1529-ben I. Szulejmán serege felégette, lakossága elpusztult vagy elmenekült. Az egyházi birtokok 1714 előtt történt összeírásában puszta, lakatlan helyként tüntették fel.
Az elnéptelenedett Tardos újbóli betelepítésére 1725-től került sor, többségében Nyitra vármegyei katolikus szlovákokkal. A telepesek az Ófalutól egy kilométerre északnyugatra építették fel az új Tardos házait.
A falu 1768. október...
Tovább
Fülszöveg
A Gerecse hegység természeti környezetében évszázadokon át, a külvilágtól részben elzárva, élte a település az ország sorsából adódó tragédiáktól sem mentes életét.
Tardos névadója bizonyosan az Árpád-kori Tardos nemzetség volt. Szent István uralkodása idején, 1020 után Karakó határvároshoz tartozott. Imre király 1204-ben adományozta az esztergomi érsekségnek. II. András 1217-ben az adományozást oklevéllel erősítette meg. A középkori Tardos meglétét bizonyítja az a kőpincés ház, melynek alapjait az Ófalutól északra levő dűlőben találták meg a régészek.
A török hódoltság kezdetén, 1529-ben I. Szulejmán serege felégette, lakossága elpusztult vagy elmenekült. Az egyházi birtokok 1714 előtt történt összeírásában puszta, lakatlan helyként tüntették fel.
Az elnéptelenedett Tardos újbóli betelepítésére 1725-től került sor, többségében Nyitra vármegyei katolikus szlovákokkal. A telepesek az Ófalutól egy kilométerre északnyugatra építették fel az új Tardos házait.
A falu 1768. október 18-án kapta meg nyomtatott urbáriumát és tabelláját, melyben 47 szabad menetelű jobbágy és 53 házas zsellér szerepelt. A történettudomány számára is jelentős lehet az 1800-ban készített úrbéri összeírás, amelyben a 162 jobbágy és zsellér közül név szerint feltüntettek 34, különböző mesterséget, illetve foglalkozást űző személyt.
A kötetben külön fejezet részletezi a falunak a török időkben megszűnt, majd 1733-ban visszaállított plébániájának a történetét, a plébánosok jövedelmét és névsorát. Szó esik az Ófalu templomáról, az 1775-ben a falu közepére épített új római katolikus templom méreteiről, felszereltségéről és sorsáról.
A tardosi iskola történetének ismertetésekor a kötet nemcsak az 1777-ben létesített első, de a későbbi években felépített iskolák költségvetéséről is beszámol, bemutatva egyben a korabeli tervrajzokat is. Érdekes adaléknak számít, amit az igazgató 1782. évi jövedelméről olvashatunk, továbbá a tanköteles és iskolába járó tanulók létszámának, valamint a kántortanítók, az igazgatók működései idejének megörökítése.
Figyelemreméltók végül a Függelékben közölt eredeti oklevelek és jegyzőkönyvek, ezeken túl pedig a szöveg között elhelyezett dokumentumok és fényképek másolatai.
Vissza