Ind. 7.15 Via Bodenbach

Előszó

Alig haladt néhány lépést a perron elején, észrevette, hogy az egyik vagónablakból csíkoskabátos kar nyúlik ki és felé integet.
Ez a huszas lesz; ott van az első-második-ötödik kocsiban, helyes. Hamar és ügyesen kivitte a pogygyászt, úgylátszik már helyet is foglalt.Tolongás? tolongás éppen nincs. Sőt: feltűnően kevesen vannak. Ilyen korán volna? Nincsen olyan korán.
Amikor azután odaérkezett a kocsihoz s felszállt, bosszankodott. A fülek, amelynek ajtajában a hordár áll, üres; a poggyásztartó-hálóban egyetlen koffer: saját útitáskája.
Két pengő felesleges kiadás, vagyis egy pengő felesleges. Túlspekuláltam magam. Gondolhattam volna, hogy nem lesz tolakodás, akad hely bőven. Ilyen időkben. Butaság. Mért gondolhattam volna? ezt nem lehet kiszámítani. Az előcsarnokban, a várótermekben elég sok ember volt. Na, most már mindegy. Utazási láz. Valamit megszokott az ember s igaz. Mit szokott meg? nem lehet megszokásról beszélni. Mindig nagyon kényelmesen utaztam, csak egyszer, Berlin felé volt zsúfolt a vonat, huszonkettőben. Nyolcan ültünk a fülkében, vagyis tizenegyen: hárman cserélgették a helyüket, felváltva ültek és álltak, egy család, lengyel zsidók. Éjszaka volt, a folyosón kofferjeiken aludtak az emberek. Huszonkettőben, kilenc éve, rég volt. Más idők voltak. Ki utazik manapság? Huszonkét perc... Azért könnyen lehet, hogy majd jönnek még ebe a szakaszba is. Én mindenesetre elővigyázatos voltam.
A hordár haptákba vágta magát az ajtóban amikor markába nyomta a kétpengőst." Vissza