A boldog emberöltő I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

A menekülő.

Gyakran és könnyen gondoljuk el és mondjuk ki mi emberek azt, hogy : holnap új életet kezdek. Elég, hogy hirtelen megúnjunk valamit, amihez, mint elhitettük magunkkal, esztendőkön keresztül hozzászoktunk. Elég, hogy valamely szokásunk, amelyet értelmesnek s főként múlhatatlannak véltünk, véletlenül vagy következésszerűen nevetségessé váljon. Elég, hogy életünk valamely kisebb-nagyobb intézményével okkal vagy ok nélkül ellenkezésbe kerüljünk. Egy pillanat, amely meztelen ős őszinteséggel merül fel az idők végtelen tengeréből, egy megállapítás, amely felkiáltójelként zuhan oda valamely hosszú, vagy esetleg nagyon is rövid gondolatsor végére, s rendszerint már készen van az elhatározás: holnap új életet kezdek. Holnap abbahagyom a dohányzást, holnap azért is ballábbal lépek ki az ágyból, holnap nem itt, hanem ott fogok ebédelni, holnap abbahagyom eddigi foglalkozásomat, a tehénpásztorkodást vagy kettős-könyvelést és Holland-Indiába megyek ültetvény esnek vagy parancsnok leszek egy páncélos cirkálón, holnap szakítok a barátnőmmel vagy éppen feleségül fogom venni, holnap a Dunába dobom összes kincseimet s kiállók az uccasarokra koldulni vagy ellenkezőleg, kirabolok egy bankot, hogy ezután a milliomosok kellemes, gazdag életét élhessem, - szóval : új életet kezdek. Holnap. Az a néhány óra azonban, amely holnapig még eltelik, feltétlenül szükséges eddigi lényem és lényegem feloszlatásához és elfelejtéséhez, - igen : ilyenkor érkezik el az ember ahhoz a gondolathoz, hogy ha új életet akarok kezdeni, holnap, akkor természetesen még ma el kell felejtenem eddigi életemet, aminek alfája s ómegájaként hirtelen s a műtéti beavatkozás gyógyító, de legalább is valamit, ami eddig ilyen volt, olyanná változtató brutalitásával meg fogok szabadulni emlékeimtől. Vissza