Koppány menti tájszótár (dedikált példány)

Előszó

Ismeretes, hogy az utóbbi évtizedekben - köznyelvi hatásra - egyre inkább fölgyorsult a különböző nyelvjárási sajátosságok visszaszorulásának folyamata. A tájnyelvi elemek háttérbe kerülése a hang-, alak- és a mondattan területén egyaránt tapasztalható, a legszembetűnőbben azonban kétségtelenül a szókincsben figyelhető meg. A nyelvjárások szókészletén belül különösen a hagyományos paraszti gazdálkodás (például az aratás, szántás-vetés, az erdő- és réthasználat, a kendermunkák stb.) és a jeles napokhoz fűződő szokások szókincse indult nagymértékben pusztulásnak. Ez nagyrészt azzal van összefüggésben, hogy 1960 táján országszerte megalakultak a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, amelyek az egyéni gazdálkodás régi múltra visszatekintő kereteit és módszereit szinte egyik napról a másikra megszüntették. Ezen a nemrég bekövetkezett rendszerváltás sem változtatott abban a három községben, amelyre tájszótárunk anyaga kiterjed, ugyanis az ottani termelőszövetkezet - az országszerte jellemző visszaeséssel - lényegében véve mindmáig megmaradt.
A gazdasági-szerkezeti változásokkal szinte egy időben átalakulás következett be a magyar falu kulturális életében, a parasztság hétköznapjait és ünnepnapjait meghatározó szokások rendszerében is. Ebben az iskoláztatás megnövekedett szerepe, a világlátás lehetőségeinek kitágulása stb. mellett különösen a televíziózás térhódítása játszott közre. Egyszóval a falu gazdasági és szellemi arculatának az utóbbi évtizedekben végbement változása általában a tájnyelvi jelenségek s köztük a nyelvjárási szókincs visszaszorulását, pusztulását vonta maga után. Ezért sohasem volt annyira sürgős nyelvjárásainak szókészleti elemeinek összegyűjtése, mint éppen napjainkban, amikor az anyaggyűjtés lehetősége - bár jóval korlátozottabban a néhány évtizeddel korábbinál - azért még mindig megvan, s egy ideig szerencsére még meg is lesz. Az idő azonban nagyon sürget bennünket. Vissza