Előszó
"Milyen "szép" is volna - és milyen "jó", -ha a világot a szépség váltaná meg. "
/Kosztolányi Dezső: ÁBÉCÉ Nyugat Kiadó és Irodalmi R.T. Bp. 24.o./
Szőnyi István és néhány nemzedéktársa, akik az első világháború és a forradalmak apokaliptikus zűrzavarában kezdték pályájukat, sajátos választ adtak koruk kihívására. Nem az avantgarde korábbi értékeket felrúgó, új világot teremtő kísérletéhez csatlakoztak, hanem megpróbálták megtartani a művészet széttöredező, klasszikus egységét.
A harmincas évek közepén Szőnyi pályája Bernáth Auréllal, Berény Róberttel szinte egyidőben kanyarodott vissza a nagybányai tradícióhoz. Olyan festészetet próbáltak teremteni, ami nincs alávetve semmilyen külső befolyásnak, eszmének, nem valaminek a tagadása, hanem a dolgok objektív létezését kutatja, az anyag mélyén keres menedéket, és sokra tartja a látás, az érzékek örömeit. Azok a festők, szobrászok, művészeti írók, gyűjtők, akik az előbbi elvek szellemében próbáltak alkotni, gyakran találkoztak a Gresham kávéház kávéházban, így őket Gresham-csoport néven kezdték emlegetni. Közéjük tartozott Szőnyi István is.
Szőnyi a húszas évek közepétől Zebegényben telepedett le. A Dunakanyar, a kis falu varázsa meghatározta festészetének további alakulását. Itt születtek meg legsugárzóbb képei. Minden nap meg kellett mártóznia az érzékeit frissen tartó látványfolyamban. Vizuális jegyzeteit, a rajzokat, aquarelleket, gouache-okat gondosan gyűjtötte, mappákba rendezte, hiszen ezek jelentették számára a közvetlen kapcsolatot a természettel. A számtalan kis színes vázlat nagyon fontos szerepet játszott az akkor őt legjobban foglalkoztató szín-fény problémák megoldásában. Zebegényi stílusának kiteljesedése idején, éppen a fény mindent átlényegítő ereje - a tájba, a dolgokba "behatoló" sugárzás - volt vizsgálódásainak legfőbb tárgya. "A világító színeket a szürke és a barna mértékletes hozzáadásával megtöri; úgy tűnik, mintha szinte szűrtelen jönnének az anyag mélyéből." - írta Kállai Ernő 1941-ben Szőnyiről.
Nem véletlenül választotta az aquarell helyett és mellett vázlatai készítéséhez a kissé elfeledett, akkoriban már ritkán használt gouache technikát, hiszen hatásában nagyon közel áll a táblaképeinél használt anyaghoz, a tojástemperához.
Könyvünkben bemutatjuk a Szőnyi Múzeum szinte összes aquarell és gouche festményét. Fontosnak tartottuk az életmű grafikai részének a feldolgozását, mert ezeket a lapokat sokkal ritkábban láthatja a közönség, mint az ismert táblaképeket. A raktár mélyén, fénytől elzárva várnak arra, hogy egy-egy ritka kiállítás alkalmával előkerüljenek, felfedjék rejtett értékeiket. A könyv közvetítésével közkinccsé válhatnak, talán közelebb visznek Szőnyi titkához - amit oly nehéz szavakkal megfogalmazni - a "realizmus" varázsához.
Vissza