Előszó
Örömmel írhatjuk le, hogy a Könyvszakmai ABC 2000 igen kedvező fogadtatásra talált a szakmában: rövid idő alatt, két kiadásban fogyott el, s bizony minden igényt még így sem tudtunk kielégíteni. Mindez megerősített bennünket abban, hogy -- ahogy terveztük - évről-évre megjelentessük szakmai adattárunkat, s ennek eredményeképpen tesszük most közzé a Könyvszakmai ABC 2001 kiadványát.
A Könyvszakmai ABC első kiadásának előszavában azt írtuk: "Az elkövetkező évtizedben feltehetően kevesebbet fog már változni ez az összeállítás." - utalva arra, hogy a rendszerváltás után felbolydulást követően megállapodni látszik a könyves világ. Nos, be kell látnunk, hogy ebben tévedtünk. Az eltelt egy év hihetetlenül sok változást hozott. Ha alapjaiban nem is történt semmiféle átrendeződés. Új kiadók, új kereskedelmi egységek alakultak, kiadók, boltok szűntek meg, s kiválószakemberek távoztak közülünk az eltelt egy esztendőben. Sokan új helyre költöztek és - jó magyar szokás szerint - a fax- és telefonszámok egész sora változott meg. Így a jelen kiadás jelentősen bővült, és nagyon sok helyen módosult az előző kötethez képest.
Persze egy kézkönyv jellegű adattár esetében mindez természetes, hiszen csak így felelhet meg annak a célnak, amelyért létrejött. Vagyis, hogy olyan, naprakész információkat tartalmazó cím- és adattár legyen, amely nélkülözhetetlen segítséget, gyors eligazodást nyújthat a mindennapi, szakmai munkában.
A tervezettnél is hosszabb időt töltöttünk el adattárunk felfrissítésére, új, általunk fontosnak tartott szereplők felkutatására, remélve, hogy ezzel teljesebbé válik a kép, hasznosabbá e kötet.
A Könyvszakmai ABC adatbázisa nyitott, várjuk az új címeket, az új szereplőket, szerkesztési ötleteket. A kettős-hármas kontroll ellenére is akadhatnak kötetünkbe helytelen bejegyzések, ezekért már most elnézést kérünk. Kérjük jelezzék ezeket, hogy következő évi kiadványunkban korrigálhassuk hibáinkat.
Vissza