Előszó
Akinek hazai köszöntésére és születésnapi felköszöntésére itt egybegyűltünk, hogy életművének kiállítását megnyissuk az érdeklődő közönségnek: Kner Erzsébetet sokféleképpen lehet méltatni. Úgy is, mint aki a magyar könyvkultúra legjelentősebb XX. századi tradícióját, a gyomai Kner-hagyományt a könyvkötés területén folytatta, szorosan követve azt az utat, amit fivérei, Kner Imre a tipográfiában, Kner Albert az alkalmazott grafikában mutattak. Szólhatnánk ezzel kapcsolatosan kézi kötéseinek és gépkötéseinek stílusáról, hagyományértő és értelmező kultúrájáról, arról a szemérmes dekorativitásról, amely - lényegében a modern funkcionalizmus hatása alatt -visszahozta a veretes tradicionális díszítőelemek eredeti, tiszta rendjét, visszatért a túlburjánzó ornamentika öncélúságától a racionális és nemes egyszerűséghez.
Más szóval: beszélhetnénk Kner Erzsébet alkotó tevékenységének esztétikai teljesítményéről, nem is keveset. Hogy itt és most mégis működésének egy másik vetületére, mégpedig munkájának etikájára helyezném a hangsúlyt, azt nem esztétikai értékei ellenében teszem; nem is tehetném, hiszen Kneréknél és a hozzájuk hasonlítható mestereknél ez a kettő: etika és esztétika elválaszthatatlanul egybefonódik, összefügg egymással, átcsap egymásba. Kner Erzsébet munkássága ennek egyik legszebb példája: etikán értve először is a mesterség iránti alázatot, azt a fajta kézműves hivatástudatot, amely a munka minőségét erkölcsi törvénnyé emeli, a társadalommal szembeni felelős magatartás normájává.
Ez a morál a városi kézművesség nagymérvű kibontakozásának idején a középkor és az újkor első századaiban rendkívül igényes követelményrendszerré fejlődött és szinte kultikus tiszteletet alakított ki a mesterség és a minőség iránt. Az iparosítás - a tömegtermelés, a gépi munka meghonosításával, különösen a XIX. század második felében, amikor a tőkés vállalkozókat magával ragadta a profitmámor - ebben a morálban iszonyatos pusztítást vitt végbe, amely egybeesett az esztétikai-művészi értékek leromlásával; elterjedt a talmi ragyogás, az olcsó imitáció, a hamisított csillogás. Az árutermelés az igénytelen tömegfogyasztás felé fordult, az egyedi iparosmunka háttérbe szorult, és helyébe a személytelen gépesített gyártás lépett. Ez egybeesett a művészeti mesterségek esetében, a hagyományok külsődleges plagizálása mellett, a stiláris zűrzavarral, az ízlés bomlásával.
Ezzel fordult szembe az az iparművészet és kézművesség, amelynek élvonalában Knerék is haladtak, az a század eleji művészgeneráció, amely felismerte, hogy vissza kell találni az iparosság magas értékrendjéhez, a történelmi stílusok tisztaságához, a múlt formavilágának olyan megértéséhez, amely lehetővé teszi annak továbbfejlesztését.
Vissza