A világlátók (rossz állapotú)

Előszó

Részlet a könyvből:
Akit halála után ismernek meg.
Csodálatos ugyan, de szóról-szóra ugy van. Gerey István urat csak annyiban ismerték, hogy még nem vitték ki a temetőbe, pedig már valami tizenöt éve koporsóban feküdt. Ágya volt az a koporsó, hová a veszedelmes köszvény leláncolta. Még azt is meg mernők kockáztatni, hogy maga sem bánta, ha igy koporsóban fekszik, mert már régóta ugy kerülte a világot, mint éjjeli bagoly a fényes nappalt. Csak egyetlen lényt bocsátott be magához, egy öreg siket inast, kivel jelek által beszélt. Azt rebesgették, ezt is azért választotta, nehogy jajgatásainak valaki tanuja legyen.
Pedig ez a szerencsétlen ember nagyon vagyonos volt ám. Több ezer hold földje feküdt egy tagban; anyagi viszonyai a legrendezettebb állapotban voltak, mert koporsójából is ugy intézte gazdaságát, hogy senki sem csalhatta meg. Oly rendkívüli fösvénység vett rajta erőt, miként hetekről-hetekre sem főzetett magának meleg ételt. Sokat, nagyon sokat tudott beszélni e szerencsétlen emberről a falu egy pár beavatott öreg embere. Mi volt abban igaz, mi nem, azt az öreg Gerey életében senkisem tudta meg. Csak annyi bizonyos, hogy ez a szerencsétlen köszvényes ember évekkel ezelőtt irigylésre méltó boldog ur volt. Egyetlen testvére eltűnt, világgá züllött, senki sem tudta hová; s szép birtoka ő reá szállott.
Ekkor megnősült, elvett egy gazdag leányt s egynehány év múlva három szép fiúcska szaladgált a kastélykert porondján. De mintha átok ült volna a családon, csapás csapásra jött. Szép neje, kedves gyermekei egymásután roskadtak a sirba, még pedig ketteje szerencsétlen halállal mult ki; a folyóban fürdöttek s az ár ragadta őket magával. Harmadnapon lelték meg a két gyönyörű gyermeket, szőke fürtjeik iszappal voltak bekeverve. E csapások menykőütés gyanánt hatottak Gerey kedélyére. Vissza