Könyves Kálmán és II. István

Előszó

Királyaink sorában a 11. század legvégén egy nagyon művelt férfi lépett a színre. Akiről pedig külső megjelenése alapján senki nem hitte volna még azt sem, hogy egyáltalán "trónképes", hogy okos, és hogy egészen jó király lesz belőle két évtizeden keresztül!
Első ránézésre az emberek Kálmánban nem láthatták meg a tehetséges embert, aki sok viharon át kormányozta az ország hajóját. A legtöbb ilyen vihart a saját családja kavarta, de ez az ember segített átvészelni a bajokat. Új törvényeket alkotott, ezekben enyhült a szigor és másféle nézőpontok is teret kaptak.
Sokféle viszontagság, országos és családi baj után a Kálmánt követő király már egy másféle országot vehetett át. A Magyar Királyság erősebb lett, rendezettebb, lakói jobban érezték magukat a bőrükben. Bár számos csapás pusztította őket akkor is, később is, számunkra úgy tűnik, hogy a Könyves Kálmán- és II. István-féle Magyarország élhetőbb volt, mint az előző fél évszázadban bármikor.
Ne felejtsük el: A demográfusok utólagos számításai alapján akkor az, 1000-es és 1100-as évek fordulóján még 1 millió ember sem élt az akkori nagy ország területén. És ők sem voltak valamennyien magyarok. De mindannyiuk fölé a Magyar Királyság védelmező búrája borult, még ha jelképesen is. Vissza

Fülszöveg

Két, 11. századi királyunkról szól ez a kötet. Apa és fia nagyon különböztek egymástól. Az egyiknek a nevét és törvényeit ma is emlegetjük, idézzük némelyik mondását, és sokan még azt is tudják, hogy a maga korában ő volt a legműveltebb, legtudósabb király egész Európában - míg a fiának sokan még a nevét sem képesek felidézni. Könyves Kálmán az egyik, és II. István a másik király. Mint egy történészünk írja: „nagy apa kisfia" - és ez a megállapítás jól jellemzi mind a két uralkodót. Vannak olyan, nagy teljesítmény felmutató apák, akiknek nem könnyű vagy éppenséggel lehetetlen a nyomába érni.
Túl magasra emelkedtek, szárnyaltak fel, ahová mások, még a saját gyermekeik sem képesek követni őket. Ám mindkettőjük élete érdekes volt, tele kalandokkal, izgalommal. Az egyikről azt állították később, hogy púpos volt, sánta, kancsal és dadogós - ám még ha igaz lenne is mindez, alapvetően jó ember és nagy formátumú uralkodó vált belőle, tudása pedig sokszor átsegítette őt a nehézségeken.
A fiából nem lett sikeres király: szeszélyes akarnok hírében állt, aki hadvezérként külországokban sokszor katasztrofális vereségeket szenvedett, mégis feltehetően kiváló katonának és nagy hadvezérnek vélte önmagát. Az apja, aki viszont nem háborúzott szívesen, egyik első hódító királyunk lett. Ő szilárdította meg Szent László horvátországi területfoglalását, és seregeivel lejutott az Adria-tenger partjára, hogy Dalmáciát is a magáénak - a miénknek - mondhassa. Bölcsen tette azt is, hogy nem fordította maga ellen a meghódított területek lakosságát. Ki tudja: talán arrafelé még szerették is őt? Ketten együtt 36 évet töltöttek a trónon, és ez idő alatt sok változást élt meg a középkori Magyar Királyság. Vissza