Könyvek és emberek az életemben

Fülszöveg

Szabó Lőrinc köztudottan és elismerten a huszadik századi magyar líra kimagasló alakja, egyik legsokoldalúbb, legjelentősebb műfordítónk. A halála óta eltelt két és fél évtized során kiderült, hogy tanulmányírónak, esszéistának is elsőrangú; bizonyította ezt már a Simon István által válogatott és szerkesztett kötet is (A költészet dicsérete, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1967), jóllehet a válogatás a prózai életmű harmadát, negyedét sem mutatta be. De talán még inkább tanúsítja mostani összeállításunk, mely Steinert Ágota munkája, aki a naplók kivételével a költő prózai, illetve kritikai életművének java termését, számos fontos tanulmányát, esszéjét, önvallomását, tárcáját, kritikáját, nekrológját, előadását, útirajzát és interjúját gyűjtötte egybe, mintegy megduplázva A költészet dicsérete terjedelmét. Az anyag rendkívül változatos, s nemcsak igényes és színvonalas, hanem egyúttal olvasmányos is. Szabó Lőrinc mindig élvezetesen és érzékletesen fejezte ki magát, kerülte a tudományoskodó fordulatokat, az elvontságot, a homályt és a mellébeszélést. Egy nagy tudású, kíváncsi és érzékeny intellektus, a mesterség minden csínját-bínját kitűnően ismerő alkotó, s egy különlegesen fogékony, élményeit mohó intenzitással átélő ember megnyilatkozásaival találkozhatunk a könyv lapjain. Bármiről is ír Szabó Lőrinc: kedves olvasmányairól, meghatározó érzelmi és szellemi találkozásairól, mindennapjainak örömeiről, gondjairól vagy a művészet örök kérdéseiről - a fogalmazásban, a látásmódban szüntelenül érezzük a nagy, az izgalmas, a vonzó lírikus jelenlétét. Prózai írásainak ereje, hatása - nem véletlenül - épp költőiségükben rejlik. Hiszen - ahogy maga vallotta - "A költészet a teljes ember megnyilatkozása, az érző és gondolkodó igaz emberré. Igazi mivoltában senkitől sem lehet idegen." Vissza