Könyvek és álmok nyomában

Előszó

A könyvek többsége azzal kezdődik, hogy a szerző tiszteletteljesen vagy meghitten, az olvasó karjába ragadva vagy a kabátja ujját rángatva körülírja, mit szeretne vele elolvastatni. Mi az a nyivászta kötetecske vagy kövér kötet, amit a kezében tart. Nem könnyű feladat, ezért inkább a dolgok könnyebbik felét választom. Elárulom, mit nem írtam. Klasszikus útikönyvet.
Blois szerint az esszék séták, utazások a gondolatok bokrai között. Fejre állítottam hasonlatát, és gondolataim bokrát vittem sétálni, igazi utazásra, társnak. Rájöttem, az utazáshoz legalább annyira kell a társ, mint az élethez. Valaki, akivel együtt örülsz a látványnak. Akihez méred a szereplőket.
Diákkoromban, ha olvastam egy jó könyvet, nem nyugodtam, míg el nem meséltem valakinek. Mások is így lehettek vele, mindnyájan, akik a könyvekben utaztunk. Jó ideig csak ott. Társasutazások voltak ezek. Egyre többen szorongtak a kiolvasott oldalakon, és amikor valójában is felkerekedtem, már tudtam, kiket keressek a díszletek mögött. Álmodozók és hőseik zötykölődtek velem. Ha akartam, ha nem, minden percem meg kellett osztanom velük.
A könyvek világa csak egymással összevethető. Az utazásoknak ősmércéje van, a hazulról hozott kép. Furcsa jószág, az évekkel egyre zsugorodik, mint Balzac hősének szamárbőre. Végül már csak az marad belőle, amit szívesen mutogatnék másoknak is, és amiért sokkal, de sokkal szebb vidékről is visszajárok, ha lehet. Ha nem lehet, akkor csodára várok. Mert csodák vannak, arra bizonyság minden utazás. Én legélénkebben egy karácsonyi varázslatra emlékszem, Afrikából. Vissza