Könyörgés a megtalált Istenhez

Fülszöveg

Turbók Gyula verseiben egy szomorú, csalódásokat megtapasztalt, eredetileg nagy reményekkel fellépő, de mindinkább személyes és történelmi megpróbáltatásokkal viaskodó ember vallomásai törnek felszínre. Ezek a versek egy sokat próbált nemzedék fájdalmairól vallanak, a művészi sorsban keresve a fájdalmak feloldásának lehetőségét. A költészet, mint oly sok esetben, ezúttal is orvosságot, gyógyulást jelent: a helytállás erőforrását és zálogát. Valójában erre utalnak a költő fiának, Turbók Attilának a kötetben olvasható versei is. Sok évtizedes tradíció mindez: amitől a történelem, a társadalom megfosztja az emberi személyiséget, azt a művészetnek, a versnek kell visszaadnia. Ezt mutatja a fiatalon eltávozott Turbók Gyula költői munkássága és annak termése is.
Pomogáts Béla
Apám 1919-ben született, Ady Endre halálának évében. Jövőre lesz száz éve. Amikor először olvastam Turbók Gyula egészen fiatalkori verseit, arcul ütött a felismerés: mintha Ady Endre nyújtaná a kezét az új... Tovább

Fülszöveg

Turbók Gyula verseiben egy szomorú, csalódásokat megtapasztalt, eredetileg nagy reményekkel fellépő, de mindinkább személyes és történelmi megpróbáltatásokkal viaskodó ember vallomásai törnek felszínre. Ezek a versek egy sokat próbált nemzedék fájdalmairól vallanak, a művészi sorsban keresve a fájdalmak feloldásának lehetőségét. A költészet, mint oly sok esetben, ezúttal is orvosságot, gyógyulást jelent: a helytállás erőforrását és zálogát. Valójában erre utalnak a költő fiának, Turbók Attilának a kötetben olvasható versei is. Sok évtizedes tradíció mindez: amitől a történelem, a társadalom megfosztja az emberi személyiséget, azt a művészetnek, a versnek kell visszaadnia. Ezt mutatja a fiatalon eltávozott Turbók Gyula költői munkássága és annak termése is.
Pomogáts Béla
Apám 1919-ben született, Ady Endre halálának évében. Jövőre lesz száz éve. Amikor először olvastam Turbók Gyula egészen fiatalkori verseit, arcul ütött a felismerés: mintha Ady Endre nyújtaná a kezét az új jövevénynek, vagy inkább apám kapna érte, hogy az ő örökségét fogadja el, megőrizve és a maga képére formálva Ady tartását, stílusát, hazaszeretetét. Hogy kezdetben túl közveden ez a stiláris azonosulás? Szerencsére személyisége ezt az egyedi szabású, egyébként pazar versruhát igyekszik a sajátjára cserélni. Egyébként sem lenne túlságosan meglepő, hogy mesterének vallja Adyt, mert látjuk, a két világháború közötti magyar irodalom nehezen szabadult az erős Ady-élménytől, egyénisége és mondandója súlyától. A tanulóévek után minden költőn a saját hangját kérjük számon, de meg kell értenünk azt is (apám szavaival élve), hogy „a Parnasszusra senki nem úgy ért fel, ahogy elindult, de senkitől sem lehet elvitatni az akarat tisztaságát és a cél nemességét." Egyébként pedig jó tudnunk, hogy (szintén Turbók Gyula szavaival) aki „tőrt döf az áldozatos zászlóvivő hátába, az elsősorban magát döfi le."
Mi hát a célja és az üzenete e könyvnek? Pomogáts Béla szavaival: életre keltés. Nem költőavatás elsősorban, hiszen a kiteljesedés, a költői továbbfejlődés a szűkre szabott életkeret miatt elmaradt, sokkal inkább kordokumentum, emlékeztető, hogy minden nemzedéknek el kell számolnia azzal a felelősséggel (vagy felelőtlenül elherdált lehetőséggel), amelyet a látszatra közömbös életidő reájuk mért. Nem mellékesen azért erkölcsi parancs is továbbadni az örökséget, mert a gyermeki tisztelgés mellett ez a gesztus - remélem - egyfajta értékmentés is.
Könyvnapi antológiák 1941-ből és 1942-ből Vissza