Könnyű neked... (aláírt példány)

Fülszöveg

Amikor megismerkedtünk, Reményik Laci barátom már jó pár éve egyáltalán nem látott. Tartottam a találkozástól: kinen ne lennének gátlásai, ha még egy világtalant is a nyakába sóznak, amikor hegyen-völgyön terelgetné a gyerekeket? A hegyen-völgyön itt meglehetősen szó szerint értendő: nem éppen kedvelem a turistautakat, a "hivatalos" látványosságokat pedig kimondottan kerülöm. Egyébként is: mi, akik "épeknek" tartjuk-mondjuk magunkat, iszonyatos kisebbrendűségi érzésekkel fordulunk testi fogyatékkal élő társainkhoz. Tudjuk, sőt, érezzük is, hogy segítenünk kellene őket valahogy, csak éppen sejtelmünk sincs róla, hogyan. Így hát feszengünk, elfordulunk, és úgy teszünk, mintha észre sem vettük volna...
A táborban aztán kiderült, hogy minden fordítva van: Laci nemhogy nem okoz gondot, de számosat levesz a vállamról. Megy, amikor menni kell, és nem lassítja a tempót. Négykézláb kapaszkodik a törmeléklejtőn, amikor négykézláb kell, és nem ő ér fel utolsónak. Közben pedig nem vele kell foglalkozni, hanem ő foglalkoztatja a gyerekeket: figyelmesen, szeretettel, érdekesen. Kicsik, nagyok pillanatok alatt megszerettük, s megtanultunk felnézni rá: tisztelni azt az akaraterőt és kitartást, amivel célokat tűz maga elé, és el is éri őket.
Már nem látva ismerkedett meg a számítógéppel és a szövegszerkesztő használatával. Azóta ír. Van úgy, hogy sorstársairól és van úgy, hogy önmagáról, de mindig arról, hogy sohasem szabad feladni. Arról, hogy az ember mindig találhat magának hasznos célokat. Mi pedig, amíg olvassuk, apránként megismerjük a tőlünk olyannyira különbözőnek tűnő embertársaink létét, látásmódját, problémáit és rájöhetünk arra, hogy valójában nem különböznek a "mieinktől". El kell látni magunkat és másokat, értelmes tevékenységet kell találni, társat kell találni és így tovább. Csak a megoldás hogyanja más- és ahogy átélljük a gondokat, megismerjük a megoldásokat, oszlik bennünk az idegenkedés. Miután letesszük a könyvet, már nem kell szégyenkezve elfordulnunk, ha találkozunk... szóval, tudják, ugye? Kedvenc idézetem a szerzőtől:
- Én nem vagyok "vak". Én továbbra is Reményik László vagyok, csak éppen nem látok.
Ne legyenek vakok: olvassák el ezt a könyvet, és utána másképp fognak látni! Vissza