Mi is maga a történelem? Reinhart Koselleck meghatározása szerint a történelem nem más, mint emlékek (Erfahrungen) halmaza. Ezen emlékek összegyűjtéséből kialakul egy eseménysorozat, ami a történelmet alkotja. Jelen kiadvány első része az örmény nép többségi társadalomtól elszakadt, diaszpórában élő tagjaival foglalkozik. A kötet második része a Karabah-problematikát taglalja. A szerzők arra törekedtek, hogy a konfliktus történelmi előzményeit elemző módon ismertessék, valamint bemutassák azt, hogy egy-egy konfliktus az adott népcsoport teljes gondolkodását és identitását is átalakítja, amely által új tapasztalatok és új elvárások jönnek létre.
Az olvasó a Studia Armenologica Hungarica sorozat hatodik kötetében az örmény történelem és történetírás legújabb kutatási eredményeit ismerheti meg. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) 2016-ban alakult meg az Armenológiai Tanszék, amelynek jelen kötetét már azok a hallgatók szerkesztik, akik ott tanultak és bekapcsolódtak a tanszéken megvalósuló kutatómunkába. A kötet szerzői tehát az Armenológiai Tanszék hallgatói, doktoranduszai és oktatói, valamint a PPKE partner!intézménye, a jereváni Khachatur Abovyan Örmény Állami Pedagógiai Egyetem (ASPU) oktatói. Ezen kötet kiváló példája annak, hogy a közös publikációk is részét képezik az intézményi együttműködéseknek
A 2019-ben elindult sorozat részben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Armenológiai Tanszékén végzett tudományos kutatások publikálását szeretné megismertetni az olvasóközönséggel magyar és angol nyelven; részben a magyar nyelvű könyvpiacon az örmény tanulmányoknak, örmény történelemnek és kultúrának egységes megjelenésű, egy nívós kiadó általi, folya!matos publicitását kívánja biztosítani. Az utóbbi szándék indokolja, hogy a könyvsorozatban nemcsak a tanszék munkatársai publikálhatnak, hanem örömmel biztosít helyet azon témáknak, amelyek az örmény történelem, kultúra, irodalom, társadalom vonatkozásában tudományos minőséget hordoznak; azaz egy-egy téma kapcsán a szakterület elismert képviselői tudják bemutatni alapkutatáson nyugvó tudományos állás!pontjukat, illetve az alapkutatásokra épülő széleskörű és egy-egy téma kapcsán letisztázott elemzésüket, e könyvsorozat keretei között. A PPKE BTK Armenológiai Tanszéke olyan, nemzetközileg egyedülálló kompetenciákkal rendelkezik, amelyek a keleti és a nyugati örmény nyelvet, irodalmat, kultúrát, klasszikus történelmi és diaszpórakutatást és értékeket a legszerteágazóbban fogják össze. A könyvsorozat célja így egységes: jelentősen hozzá kíván járulni a világ első keresztény népének történelméről, vallási hagyo!mányai!nak és értékeinek gazdagságáról, kultúrájáról és társadalmáról alkotott képnek a magyar és nemzetközi olvasóközönség előtti legteljesebb ki!kristá!lyo!so!dásának be!mu-tatá!sához, továbbá mind!!ezen érték megőrzéséhez és hiteles átadásához.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.