Apropó, könyvtár!

Előszó

Apropó, könyvtár! Vajon hányan kiáltanak fel így, homlokukra csapva, csakugyan, a könyvtárról lehetne, kellene fontos dolgokat elmondani! Fontos dolgokat? Valóban a fontos dolgok közé sorolják manapság a könyvtárat, egy könyvtár hétköznapi életét, a benne zajló eseményeket? Igen is, nem is. Bizonyára nem annyian, mint szeretnék, de tudjuk, hogy sokak számára viszont az egyedüli szórakozást, kikapcsolódást és emberi kapcsolatokat jelentő hely - maga az élet. Miattuk - és persze magunk miatt is lehet és kell szólni a könyvtárról, hiszen a mi életünk is.
A könyvtárak szociális funkciójának meggyőző bizonyítékait szolgáltatta a szerző már az előző két kötetben is (Történetek a könyvtárban, 1994., valamint Semmi kis írások a könyvtárból, 1996). Dehát a téma mára sem veszített semmit az aktualitásából, sőt...! Az elkötelezett szerző tehát ismét a nagyváros peremén élő, az átlagos, normális élettől egy jobban leszakadó emberek szociográfiai pontossággal megrajzolt kis mozaikjait rakja egymás mellé, a könyvtárban és környékén összegyűjthető tapasztalatok, személyes élmények alapján. S ahogyan ezt tőle megszoktuk, ő másképpen éli meg a "könyvtári valóságot". Mindent észrevesz, megfigyel, látleleteket készít az emberi sorsokról. S ami látásmódját elsősorban megkülönbözteti másokétól az, hogy a "szívével lát" (egyik írásában szerepel is Saint-Exupery idézet). Vagyis nem csak érzékel, hanem rezonál a látottakra, átérez, együtt érez vagy éppen átlát kevésbé szeretetre méltó embertársain.
Az "apropót" tehát a sorsok, képek felvillantásához a könyvtár, a könyvtárosság szolgáltatja, de közben a múltból is felbukkannak gyermek- és kamaszkori emlékek, előtűnnek szívet szorongató és szívet melengető álmok, fantáziák, asszociációk. És helyet kapnak a kötetben intellektuális játékok, "dalnokversenyek", kollegiális ugratások, melyek a békebeli, irodalmi kávéházi törzsasztalok meghitt hangulatára emlékeztetnek.
A kötetről kötetre erősödő ironikus-önironikus hangvétel biztosítja, hogy az írások - apellálva a befogadók empátiájára - ugyan érzelemteliek, de nem érzelgősek. A bennük megörökített emberi nyomorúság és emberi gyarlóság egyaránt hiteles és őszinte. A támogatók a kötet írásairól azt gondolják, hogy "emberségből példát... mindeneknek ők adnak". Nagy szükségünk van rá. Vissza