Hol volt, hol nem volt...

Előszó

URAIM, ünnepélyesen kijelentem, hogy jelen könyvnek, amelyet a legmelegebben ajánlok a magyar közönség figyelmébe, egyetlenegy betűjét nem olvastam.
Ez az aranyos Komlós Vili rám esett, könyvet ád ki, azt mondja, legyek szíves előszót írni hozzá.
Meg kell jegyezni, Ő maga Komlós Vili se ajánlotta fel, hogy előzetesen bemutatja nekem azt a művet, amelyikhez előszót igényel.
Olyan kíméletes lélek a jó Komlós Vili, nem akart még avval is fárasztani. Magam meg szeretek diszkrét lenni, mondok, hátha úgy gondolja, hogy nem tartozik rám, ami abban a könyvben lesz.
Én ezt a Komlós Vilit annyira szeretem, legalább annyira, amennyire mindenki szereti, percig se haboztam, igenis megírom az előszót. Akinek az ember olyan sok mulatságot, gyönyörűséget köszönhet, mint ennek az édes-kedves komédiásnak, és hát mit adtam én avval Néki, hogy tapsoltam, hiszen azt is a magam élvezetére cselekedtem: szóval illik, hogy azért, amit Tőle kaptam, valamivel külön is szolgáljak.
Itt az előszó, jó Komlós Vili, bánomisén mi van a könyvben, lehet az mind a legegetverőbb füllentés, vállalom a felelősséget Isten és ember előtt.
No, csak tréfáltam; biztos, amit ilyen napsütött lelkű, egészséges, jókedvű művész mesél, az mind igaz, emberséges és vidám dolog. Még az is lehet, mert mi nem eshet meg a mai világban? Lehet, hogy egyszer még magam is elolvasom. Vissza