Akvarellek Komjáthy Jenő költeményeihez

Előszó

Komjáthy Jenő a magyar költészet nagy magányosai közé tartozik. Nehéz sorsú poéta volt, aki hozzá méltatlan színvonalú közegben élt Gyarmaton is, Szenicen is.
A társtalanság és a magány szomorú alapélménye határozta meg líráját, azt a különös hangulatú, gömbszerű burokba foglalható ezoterikus életművet, mely a klasszikus fin de siecle produktuma, s mint olyan, e zavaros és őrültségekben bővelkedő újabb századvégen - bánatunkra - némiképp aktuális lett újra.
Csontváry közelségében élt, de mit sem tudott a másik magányos géniuszról. Társai elsodródtak mellőle, kétségbeesett leveleit ismerjük a fővárosba került barátokhoz:
„... csak Pestre, Pestre, ha lehet!"
Egyedüllétében, egyedülvaló látomásos, panteisztikus oeuvre-öt hozott létre, melynek éppen a lényegére érzett rá a zenész és festő Réti Zoltán.
Réti kiváló akvarellista, s igen jó érzékű portréfestő. Nagy Ivánban a komoly tudós méltóságát, Madáchban az emberi lét nagy összefüggésein töprengő gondolkodót mutatta meg, s Komjáthyja az érett évek gnosztikus, rajongó, szinte már nem evilági figurája: a bukott angyal.
Ha emlékezetünkbe idézzük Réti Zoltán Madách-albumát, s ha ezeket a lapokat szemléljük, szembeszökő különbségeket fedezünk fel.
A Tragédiához készült akvarellek közel állnak az illusztrációhoz, ami semmit nem von le értékükből. Érthető ez a fajta festői közelítésmód, hiszen Madách darabjához színpadképek, vizuális idézetek kapcsolhatók, még a félművelt magyar számára is.
Réti hozzáteszi a magáét, új színt mutat, bővít, gazdagít. Ám Komjáthy ha igazából nem is illusztrálható, de megérezhető, megérthető, megsejthető.
Réti Zoltán tehát most nem illusztrál, hanem azonosul. Képi megfeleléseket keres, egy alluzív költészet nehezen felfejthető világát festi meg, úgy ahogyan ő érzi.
A magyar szecesszió kiemelkedő mestere, Nagy Sándor, kivételével nem tudunk ilyen színvonalú képzőművészeti közelítésről.
Azonban, míg Nagy Sándor grafikái par excellence illusztratívak, azaz kívülről közelítők, Réti EIoa-adaptációi belülről indulóak, a lélek rezdüléseiről szólnak, a message-ről (az üzenetről), mely egy évszázad dermesztő távolságából is megdöbbentő erővel hat.
Az önálló esztétikai érték mellett egy más aspektusból is igen fontos Réti Zoltán Komjáthy-albuma. A némi szándékossággal elfelejtett költő, aki Ady előtt söpörte tisztára a Parnasszusra vezető lépcsőt, helyére kerülhet végre. A más és más generációhoz tartozó Rába György és Nagy Atilla Kristóf az irodalomtörténet diszciplínáján belül ez ügyben megtette a magáét.
A festő Réti Zoltán a maga mezőiben ugyancsak.
HANN FERENC Vissza