Mit búsulsz, kenyeres?.../Rongyos gárda

Előszó

Részlet a könyvből:
Soha még olyan éjszakát, mint volt az a régi s rám nézve feledhetetlen, mely augusztus huszonnegyedikén selyemszárnyán lelopózott a rejtelmes galiciai pusztára! Csak le kell húnyni a szememet s ott fekszem újra a Kamionkának futó poros országút árkában, messze, a hátunkban, harmattól gyöngyös pázsiton alszik az ezred, még messzebb Kulikov halott tornyai hallgatóznak a sötétben s felettem, az Isten kimondhatatlan mély egén millió csillagregiment sziporkázik különös fénnyel és részvétlenül.
... Csönd ... Csönd...
Két héttel ezelőtt indultunk, Nagy-Boldogasszony napján már a zempléni határhegyeken mentünk át és ma, ezen a bűbájos, hangulatok árján remegő s csillagoktól ékes éjszakán itt őrködöm a kamionkai országút szélén szabadon, fürkészve, előőrsön.
Derengőnek tetsző félhomály minden. Balra például, talán száz lépésre, talán százötvenre, két fűz koronája vet barna foltot az ég szürke alapszínére. Előttünk, szelíd lankás ormán, a figyelő-baka fekszik. Csak a bornyúját s a sapkája hegyét tudom kivenni. És innen, az árok partjáról, nem nagy képzelőerő kell hozzá, hogy egy babonás és gunnyasztó madarat lássak a leselkedő posztban. A bornyú olyan, mintha a háta lenne s a sipka ellenzője meg, mintha meggörbült csőre lenne annak a titokzatos madárnak. Mintha rettentő saskeselyű figyelne azon a szelíd lankáson. Figyelne arra a véres csíkra, mely ott nyúlik el a távol határon s élesen és tűzvörös fénnyel hasítja el az ég alját a föld aljától.
Az a véres csík! Vissza