Előszó
Az évkönyv szerkesztői és szerzői nevében gimnáziumunk névadójának szavaival tisztelettel köszöntöm az Olvasót. Azzal a reménnyel ajánlom figyelmébe kiadványunkat, hogy a benne fellelhető adatok, írások és képek erősítik a gimnázium tanárai, dolgozói, diákjai és szüleik, valamint a régi diákok kötődését az alma materhez. Az iskola alapítása és múltja szorosan összefonódott a Piarista Rend tatai tevékenységével, hiszen az első tanítási naptól, 1765. november 13-ától az államosításig, 1948-ig a Piarista Rend iskolája volt a tatai gimnázium. Az államosítást megelőző évtizedekben minden tanév legfontosabb eseményeit évkönyvben örökítették meg. Az államosítást követően 1966-ban, az alapítás 200., majd 1990-ben, a 225. évforduló alkalmából készült évkönyv. Arra törekedtünk, hogy a 235. évfordulóra kiadott munkánk is méltó legyen a hagyományokhoz.
Külön köszönjük Esterházy Péter írónak, hogy lehetőséget adott az Élet és Irodalom hetilapban megjelent írásának közlésére. Ugyancsak megköszönjük Neuwirth Gábor egyetemi docens évkönyvünknek készített, gimnáziumunkról szóló írását. Bízunk benne, hogy mindazok, akik kezükbe veszik ezt a kiadványt, hiteles képet kapnak iskolánkról, az elmúlt 10 év eseményeiről, eredményeiről. Évkönyvünket tanáraink által készített tanulmányokkal zárjuk. Szabó István iskolánk névadójának, Eötvös Józsefnek állít emléket, liberális és nemzeti eszméire irányítva figyelmünket, Keller György pedig hazánk területének történeti változásait foglalja össze, ezeréves államiságunk előtt tisztelegve. Kívánom, hogy aki elolvassa ezt az évkönyvet, maradjon meg jó emlékezetében ez az iskola.
Nagymúltú, jelentős társadalmi kisugárzású gimnáziumunk csak akkor lesz képes küldetését továbbra is teljesíteni, ha az itt dolgozók minden erejüket, emberségüket, tudásukat a rájuk bízott fiatalok tanítására, nevelésére fordíthatják. Ehhez szükségünk van társadalmi környezetünk támogatására, mindenkiére, aki az ifjúság neveléséért felelősséget érez és vállal. Ha ezt a támogatást továbbra is megkapja az Eötvös József Gimnázium, hiszem, hogy méltó lesz a 235 év hagyományaihoz a következő évtizedekben is.
Vissza