Előszó
Amikor a Majna melletti Frankfurtba érkeztem, leszálltam a vonatról, hogy megtekintsem a házat, melyben született. Vasárnap volt, szemerkélt az eső. «Hirschgraben», mondtam a kocsisnak s az...
Tovább
Előszó
Amikor a Majna melletti Frankfurtba érkeztem, leszálltam a vonatról, hogy megtekintsem a házat, melyben született. Vasárnap volt, szemerkélt az eső. «Hirschgraben», mondtam a kocsisnak s az szótlanul hajtani kezdett. A város az eső fátyolán át még régibbnek rémlett. Rózsaszín, zöld, kék házacskái úgy hevertek egymás mellett, mint játékszerek. Padlásablakaiból elmult korok tekintettek rám kíváncsian.
Egy kettő megérkeztünk. A ház olyan volt, ahogy leírta és ahogy János Gáspár, a császári tanácsnok újraépítette, háromemeletes, csúcsos tetővel, lenn hat vaskosaras ablakkal. Oldalt, a tűzfalon, mely ma is csupasz, a kukucskáló-ablak. Innen leste a szigorú, becsvágyó, rendőrködő apa kötelességmulasztó fiát, ha elkószált a városban, ahelyett, hogy dolgozatait készítette volna el. Egy márványtábla ezt hirdeti: «Ebben a házban született Goethe, 1749. augusztus 28-án.» Remekebbül, megindítóbban egyetlen stílművész se fogalmazhatná ezt meg.
Sapkás szolga nyitott kaput. A költő műveiről, lelki válságairól, első és második olaszországi útjáról oly szakértelemmel beszélt, mint holmi egyetemi tanár. Nem figyeltem rá. A ház ódon szagát szívtam magamba, ezt az áporodott, fülledt, tizennyolcadik századbeli szagot, melyet ő is érezhetett. Ki állítja, hogy csak a szem és fül érzékein lehet valakit megközelíteni?
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal