Mesterkurzus

Előszó

Ebben a Könyvben huszonöt színésszel találkozik az Olvasó. Kiváló színészekkel, akik kivívták a szerző tiszteletét. Adódik a kérdés, hogy miért éppen ővelük, miért nem másokkal. Ennek több oka van. Az egyik nyilván személyes. Azokról írtam, akiket jelentős művészeknek tartok, következésképp mondanivalóm van róluk. Választásaimba értelemszerűen szubjektív elemek is vegyülnek, hiszen nincs semmiféle hivatalos értékrend vagy mérce, amely eldöntené, kik a jó (jobb, legjobb) színészek. Bizonyos színészeket különösen nagyra tartok, másokat kevésbé; ezzel valószínűleg mindenki így van. A magánértékrendnek vannak állandó és változó elemei. Egyes művészek iránt folyamatos érdeklődéssel viseltetem, mások váratlan meglepetést okoznak. Akadnak olyanok, akikkel kapcsolatban türelmetlenül várom az alkalmat, hogy a jövőben írhassak róluk, de olyanok is, akikről nehezen tudom elképzelni, hogy erre bármikor sor kerülhet.
A könyv eszerint semmiképp sem magyarázható úgy, hogy a benne szereplők a „kedvenc színészeim", vagy hogy ez a huszonötös lista személyes „toplista". Egyszerűen úgy alakult, hogy most róluk írtam; legközelebb, remélem, másokról fogok. A választás szubjektív elemeihez ezen a ponton kapcsolódnak az objektív lehetőségek. Ahhoz ugyanis, hogy portré szülessen, számomra szükség van egy revelatív, átvilágítható, gondolatokat ébresztő alakításra. Az itt következő írások csaknem mindegyike egy-egy ilyen alakítás bűvöletében keletkezett. Olyan teljesítményekről van szó, amelyek szakmai-szellemi mesterművek, a mesterség és a képzelet kivételes remekei, ezáltal módot adnak a leírásra, illetve a műegészként való elemzésre. Egyes esetekben ennyi elég is volt a pillanatfelvételhez. Máskor a villanófény bevilágított korábbi pályaszakaszokat vagy egy-egy közbülső szerepet is, és ezáltal alkalmat adott a portré perspektívába helyezésére. Ezt nem tartottam kötelezőnek, és nem erőltettem. Viszont kihasználtam, ha magától adódott.
A portrék tehát nem függetlenek a körülményektől, a színházi folyamatoktól; esetenként nem is ódzkodtam attól, hogy utaljak rájuk. Sohasem hittem abban, hogy egy alakítás megragadható pusztán szakmailag, a színészi adottságok és kifejezőeszközök révén. A színész gondolkodó és erkölcsi lény, ettől művész játékának filozófiai és etikai kisugárzása van. Egy-egy jelentős alakításban nemcsak a színészetről, hanem magáról a színházról vallott nézetek is sűrűsödnek. Szellemi sugallatok. Világnézeti álláspontok. Erkölcsi választások. Tanítások a mesterségről.
Ezért adtam a könyvnek a Mesterkurzus címet. Vissza