Fülszöveg
Kolozsvári Papp László legújabb könyve voltaképpen családregény, sőt ha tetszik, irodalmi genealógia, melyben a szépírói eszközökkel életre keltett "származástan" a mindenek ellenében való túlélés alternatíváinak "pusztán" művészi illusztrációja. Mert e könyv hőseinek nevét és sorsát nem a "Nagy Iván", csak a család kollektív emlékezete jegyezte föl, hisz nem tettek ők semmi világraszólót, "csak" éltek, megmaradtak - ha hagyták őket, ha hagyta őket a történelem. Éltek, szerettek, utódokat nemzettek, s azokat felnevelték. Apró örömöknek, szenvedélyeknek hódoltak, néha léháskodtak, de legfőképpen túlélték. Ami nem is volt mindig oly könnyű azon a tájon, amit szerzőnk - találóan - brueghelinek nevez, amely évszázadokon keresztül történelmünket, civilizációnkat formálta, kultúrát teremtett, mítoszokat szült, kis és nagy mítoszokat, olykor csak családi "magánmitológiákat", melyek generációkon át voltak képesek humanizálni az emberlét legalapvetőbb ösztönkésztetéseit. Bruegheli táj - írja...
Tovább
Fülszöveg
Kolozsvári Papp László legújabb könyve voltaképpen családregény, sőt ha tetszik, irodalmi genealógia, melyben a szépírói eszközökkel életre keltett "származástan" a mindenek ellenében való túlélés alternatíváinak "pusztán" művészi illusztrációja. Mert e könyv hőseinek nevét és sorsát nem a "Nagy Iván", csak a család kollektív emlékezete jegyezte föl, hisz nem tettek ők semmi világraszólót, "csak" éltek, megmaradtak - ha hagyták őket, ha hagyta őket a történelem. Éltek, szerettek, utódokat nemzettek, s azokat felnevelték. Apró örömöknek, szenvedélyeknek hódoltak, néha léháskodtak, de legfőképpen túlélték. Ami nem is volt mindig oly könnyű azon a tájon, amit szerzőnk - találóan - brueghelinek nevez, amely évszázadokon keresztül történelmünket, civilizációnkat formálta, kultúrát teremtett, mítoszokat szült, kis és nagy mítoszokat, olykor csak családi "magánmitológiákat", melyek generációkon át voltak képesek humanizálni az emberlét legalapvetőbb ösztönkésztetéseit. Bruegheli táj - írja le számtalanszor könyvében Kolozsvári Papp László, de e festői hasonlat nem puszta szó; regényének szerkezeti pillérévé válik, mert valójában ő is képeket fest, felvonultatva a festmény mint olyan, szinte valamennyi tematikai válfaját. A tájképtől a csendéleten át az intim portréig, a csatajelenttől az enteriőrig, a csoportképtől a mágikus látomásig; sőt a profán ikonig. Mert ezeknek a láttató erejű képeknek a közvetítésével kísérhetjük nyomon a családot, a tizennyolcadik század végétől napjainkig, hogy tetteik, konfliktusaik, gesztusaik - a montázstechnika segítségével - sorsrajzokká álljanak össze, felkorbácsoló elevenséggel, tehát úgy ragadva magával az olvasót, hogy olykor már nem is kívülről, de belülről érzékeli egy család, egy nemzetség - a kívülálló számára mindig rejtett kapcsolatrendszerének bonyolult működési mechanizmusát. E bravúros szövegszervezéssel éri el az író, hogy az egyszerre valóságos és szimbolikus Malomárok csobogásának ritmusára szinte "staccato" lélegzünk együtt a regénnyel, és leszünk képesek felfogni és megérteni nemcsak az elgondolkodtatóan tipikus közép-kelet-európai sorsokat, hanem a "bruegheli táj" tragédiáját is, amely századunk oly sokszor újrarajzolt Európa-térképén azon kevés terrénumokhoz tartozik, ahol még a mindennapi "struggler for life" is "élesben megy"... És erről írni - az "írástudók felelőssége"...
Vissza