Függetlenség évkönyve 1941

Előszó

Sokáig vártunk, de hitünket nem veszítettük el sohasem. Húsz év végzetes hosszú idő emberélethez mérve; a magyarság mértékegysége más, már egy ezredév, ezen a földön. Századok élnek minden magyarban: előttünk járt nemzedékek vívódása, szenvedései, megpróbáltatásai, felemelkedése és megigazulása formálták ki azt a lelket, amelyből belénk is lobbant egy osztályrész, amikor rányitottuk tudatunkat az örök égre. Örök ég alatt örök törvények formálják ember és nemzet sorsát s erre a sorsra itt még méltók és hivatottak vagyunk.
Két virtus jutalmazott a letünt évben a gondviselés igazságosztása: hűségünket és állhatatosságunkat. Hűséget, amivel kitartottunk a régi fegyvertár mellett, balsorsában és nagyszerű megújhodásában. Azt a hűséget, amely annyi mesterkedéssel, ködösítéssel, félrevezetéssel szemben a magyarság európai öntudata. Ugyanez az öntudat vezetett a nyugati kereszténység közösségébe bennünket s ma világosan irányít a kultúremberiségnek azon az útján, amelynek megalapozói, kiépítői, a célt, eszközöket és tempót diktáló vezérlő szellemei a Führer és a Duce. Külön szín, külön erő, külön érték, amit ebben az új rendben a turáni vérű magyar jelent, de a lényegben egyező, a nagy koncepcióba szervesen beillő és nélkülözhetetlen. A mi erősítésünkkel az új Európa szilárdította meg önmagát, hűségünk kard és paizs a megpróbáltatások idején. Vissza