Kollégiumi Képzőművészeti Klub

Előszó

„ Mikor a képek előtt állva elgondolkodunk, ne próbáljuk meg szavakba önteni érzéseinket, mert mennél inkább elmondható szavakkal, annál inkább mű az, mert annál inkább közelít egy rá nézve idegen világ az irodalom felé."- hangzik kedvenc Lyka Károly idézetem. Igen, a művészettörténet ne belemagyarázzon, s főként ne kreáljon divatokat, hanem foglalkozzon a művészettörténetével, s legföljebb érzéseit mondja el. Mikor a K-Műhely jubileumi kiállításához készülő kiadványhoz fogalmazok mondatokat egyébként is érzelmesre sikeredik az írás. Érzelmesre azért, mert a K-Műhely mai tagjai - fiatal alkotók - jórészt tanítványaim, s ha szabad mondani, barátaim is. Másrészt jómagam is - kimondani is szörnyű, majd 25 évvel ezelőtt - sokat beszélgettem, „buliztam", (annál kevesebbet festettem és rajzoltam) a főiskola kollégiumának alagsorában, melyet mi akkor még nem hívtunk K-Műhelynek. „Hivatalosan 1979-ben alakult meg a műhely és 20 esztendeje formálja, alakítja a kollégiumban lakók vizuális környezetét, befolyásolja és irányítja a hallgatók ízlésvilágát, közvetíti a kortárs képzőművészet változásait."- írja kicsit hivatalos nyelven a pályázati program. De mindez igaz, hiszen a művészetről folytatott kötetlen beszélgetések mellett, a műhelyben dolgozó hallgatók a motorjai a különböző művésztelepeknek; kiállításokat szerveznek-rendeznek, nagy sikerű performansz esteket tartanak, vendégelőadókat hívnak, és persze nem utolsó sorban: dolgoznak. Hogy sikerrel, azt többek között az is mutatja, hogy az utóbbi időben egyre többen folytatják tanulmányaikat a Képző - vagy az Iparművészeti Egyetemeken, és sokan váltak hivatásos művésszé; a MAOE vagy a különböző szövetségek tagjaivá, valamint rendszeresen vesznek részt helyi és országos kiállításokon, biennálékon. Ők a „törzsgárda", de szerencsére évről-évre jönnek a fiatalok is. Persze a K-Műhely nem elitklub vagy tagsági felvételivel operáló egyesület, de nem is csak egy alagsori, lefolyókkal és fűtéscsövekkel szörcsögő helyiség. Talán sokkal inkább egy virtuális műhely, mely szellemiségnek, a vizuális kultúra iránti elkötelezettségnek, és az alkotni akarásnak a műhelye. Amikor tehát a katalógusban szereplő alkotó műveit szemlélik, ne keressenek azonosságokat, stílusbeli egyezéseket, ne keressék valamiféle „iskola" létét. A sors furcsa fintora,- bár másként is nevezhetném,- hogy nem olyan régen egy súlyos bajból ébredve, egy hazájában híres ikonfestővel együtt feküdtem egy görögországi kórházban. Beszélgetéseink során legtöbbször arról mesélt, hogy az ikonfestéshez (és így az egész művészethez) a tehetségen, a technikai tudáson, az állandó gyakorláson, vagy a tradíciókhoz való kötődésen kívül főként és elsősorban hit szükséges. Ezt a hitet, a művészetbe vetett hitet kívánom minden K-Műhely tagnak. Vissza