Lámpások Szigetvár és vidékén 2.

Előszó

Köszönet a "lámpásoknak"!
1894-ben írta meg Gárdonyi Géza „A lámpás" című regényét. Főhőse a talpig tisztességes Kovács Ágoston néptanító ötven esztendeig tartó szolgálata alatt minden igyekezetével azért harcolt, hogy annak a kicsiny közösségnek, amelyet a sors gondjaira bízott, lámpása legyen, vagy legalábbis megpróbálja ezeket az embereket a maga szerény fénykörébe hozni. A regény máig ható üzenete az, hogy tanítónak, „lámpásnak" lenni küldetést jelent, nemcsak emberi, de nemzeti értelemben is.
Az elmúlt száz évben a mi szűkebb pátriánkban, Szigetváron és környékén, a Dél-Zselicben százával éltek és élnek olyan óvodapedagógusok, tanítók és tanárok, akik életüket e küldetésnek szentelték. Sokak nevét már csak a temetők fejfáin olvashatjuk, vagy könnyes szemű idősek idézik fel hálával emlékezetüket. Sok egykori iskola helyét sem találjuk meg ma már, velük együtt kicsiny települések váltak elfeledetté. Másutt él még a falu, de nincs már óvodája, iskolája. Száz év alatt 4 óvoda és 54 iskola szűnt meg a mi vidékünkön. Álljon itt mementóul azon települések neve, ahol megszűnt az iskola: Almáskeresztúr, Antalszállás, Basal, Bánfa, Becefa, Betlehempuszta, Boldogasszony fa, Botykapeterd,Bürüs, Ceglédpuszta, Csebény, Csertő, Csobokapuszta, Dióspuszta, Elekmajor, Endrőc,Görösgalpuszta, Gyöngyösmellék, Gyűrűfű, Horváthertelend, Ibafa, Katádfa, Kárászpuszta, Kisdobsza, Kishárságy, Kistamási, Korpád, Lukafa, Magyarlukafa, Margitapuszta, Merenye, Molvány, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Patapoklosi, Pettend, Péterfapuszta, Ranódfapuszta, Riticspuszta, Sasrét, Somogyhatvan, Somogyviszló, Szentdénes, Szentegát, Szentmártonpuszta, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Terecsenypuszta, Tótszentgyörgy, Vásárosbéc, Váradújpuszta, Vitorágpuszta és Zsibót. Vissza