Koldusopera

Előszó

Az Erzsébet-kor virágzó színházművészetét a hanyatlás hosszú periódusa váltotta föl Angliában. A puritánok ellenszenve, súlyos erkölcsi kifogásai a színészekkel és a színjátszással szemben eleinte csak vitairatokban, pamfletekben jutottak kifejezésre. Politikai hatalmuk növekedésével azonban szándékaikat leplezetlenül is érvényesíthették: előbb vidéken követték egymást a játéktilalmak, majd 1642-en - a forradalom győzelme után - sor került a londoni színházak bezárására is (igaz, az indokolásban az ország súlyos belső helyzetére hivatkoztak). Egy névtelen feljegyzés 1660 táján arról ad hírt, hogy a 40-es évek végére a londoni színházak zömét leromboltatták - lakásépítés céljaira.
A Stuart-restauráció a puritán korszak vallásos fanatizmusával szemben a szertelenség, az erkölcsi szabadosság ideje volt. Az újra meginduló színházi élet Londonban a mindössze két megmaradt színházban bontakozhatott ki, de közönsége már nem abból a széles néprétegből toborzódott, melyből Shakespeare és Jonson darabjaié. A színház az udvar függvénye és kiszolgálója lett, s új műfaja, a restaurációs vígjáték sem vetekedhet már a korábbi darabok sikereivel és értékével sem, rövid népszerűség után, a század végén, a közönség lassan elmaradozik a színházból, a műfaj lassú elhalása megállíthatatlan. A XVIII. század egyébként is új fejezet az angol színjátszás, egyáltalán az angol kultúra történetében: a dicsőséges forradalom (1688) után hatalomra jutott városi polgárság gyökeresen megváltoztatja a társadalom képét, s ezáltal mást igényel az irodalomból is. Egyfelől az angol klasszicizmus, másfelől a polgári regényírás jellemzi a kort, a sajtó, az irodalmi élet, az urbanizáció, a kávéházak ebben az időben válnak a korszak jellemző vonásaivá. Vissza