Koldusok a Szajnaparton I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

Ágoston Károly kábultan támolygott ki a tőzsdepalotából s verejtékező homlokát törölgette. A tőzsdén bent tombolt az izgalom: a nehézpapírok szédítő ugrásokkal emelkedtek s jelentéktelen részvények megdöbbentő árfolyamokat értek el. Aranyszüret volt ez, gyönyörű játék. Isteni kárpótlás a háború elveszítéséért, egy lebunkózott ország levágott tagjaiért, forradalmak szenvedéséért, minden kiállott nyomorért. Napok alatt oly vagyonokat lehetett szerezni, melyeket poshadt emberöltők szorgalma meg sem közelített. A levegőben, izgatott tőzsdeügynökök ordításában és nagyrészvényesek kiáltásában hömpölyögtek a milliók, áramlott a szent arany s életígérő mámor keringett a város fölött.
Ezen a napon a vezérigazgató úr oly összegeket nyert s az öröm oly rettentő láza repesztette, hogy fel kellett hagynia minden számítással; csak azt tudta, hogy nyer, rengeteg sokat nyer, annyit, hogy szinte már a guta kerülgeti a boldogságtól. Teli tüdővel szívta be a friss levegőt, amíg magához tért, aztán úgy nézett körül, mintha hirtelen nőtt étvágyában a város házait akarná lenyelni; világot birtokló, cézári vágy nyargalt végig idegein, torkát pedig kiszárította a váratlan rohamban fölburjánzott sóvárgása. Visszasietett, begyömöszölte magát egy telefonfülkébe s fölhívta barátnőjét:
- Halló, maga az, fiam? Halló, Zsuzsa?... Vissza