Koldus és királyfi

Előszó

MARK TWAIN

Ha végigtekintünk Amerika fejlődésén, egész történetén és szellemi életén, az ellentétek gigantikus csatáját láthatjuk. Csodálatosképen ezek az ellentétes erők sohasem győzedelmeskedtek egymás fölött; mintha titokzatos egységesítésre törekvő erő működnék, mely a szellemi élet rugóit különböző helyeken, különböző időkben hozná mozgásba, hol élszakon, hol délen nyilvánul, hol a történetben, hol a gondolkozásban, hol az irodalomban, s ha elvégezte munkáját egyik helyen, másik helyen próbálkozik.
Az ellentét a legszembetűnőbb abban, hogy Amerika történetének nagyságával nincs arányban az amerikai irodalom: az irodalom nem terjeszkedik ki az élet arányában. Világrengető események, melyek 1620-tól kezdve a szabadságkeresők gyenge csoportját a hatalmas Egyesült Államok fellendüléséig kísérték, alig, találtak irodalmi kifejezésre. A tetterő és gyakorlatiasság s egyszersmind a legszebb idealismus hazájában, 3 puritán világfelfogás komorsága, a világi dolgokat ábrázoló költészettel való összeférhetetlenség, a világtól elvontság, alázat és félelem mellett ott van Holmes mosolygása, minden nehézségnek lerázása, Whitman „én"-imádata, mely nem mások lekicsinylése, hanem saját bátorságának dicsérete. Franklin egyesíti magában a XVIII. század lágyságát étel a szabad kutatás szellemét. Longfellow álmodozó lelkével mégis azt hirdeti, hogy kezdetben volt a tett, mert Amerika költői inkább cselekvésekben, mint gondolatokban kerestek inspirátiót. Poe számára a világ borzalmak és kísértetek tanyája, Whitmannak Eldorádó.
Mark Twain, Amerikának Európában Emerson mellett legolvasottabb írója, nagy politikai és szociális átalakulások közepett két világban élt; csupa ellentét, szegénység és gazdagság, műveltség és politikai felfogások végletei között, melyekben a változások hol komikusoknak, hol tragikusoknak látszottak, szembeállítva a vallás az erkölcscsel, a conventionális a valósággal, az individualismus az institutionálismussal. Vissza