Köldökzsinóron

Fülszöveg

Mondhat-e újat a költő, aki egész életében saját mitológiáját: önmagát írja? A kötet egyértelmű bizonyíték rá: igen. Igen, mert fő témái: gyermekkor, szerelem, család, öregség, halál, háború az idő múlásával mindig új meg új megvilágításba kerülnek: hol ez a fontosabb, hol az, attól függően, melyik fenyeget közelebbről, vész idején melyikbe lehet jobban belekapaszkodni, az egyik fenyegetés elől melyik inkább a mentsvár? Az út vége felé - Láng Éva így látja - az élet legfőbb ajándéka a szerelem, ez segített át háborún, ennek köszönhető a család, ide lehet bújni a végső magány elől.
Ez az öregkori lángolás ritka a lírában, inkább szelíd, halk szavú szerelmesversek születnek más idős költőknél, de Láng Éva ebben is rendhagyó: a korábbi versekben szemérmesen rejtett testiséget most büszkén vállalja, ami azért is bír különös jelentőséggel, mert ebben a késői erotikában a már megereszkedett, ráncos, erőtlen testek merítkeznek meg, egyszerre erőteljes és lebegő szépsége ebben rejlik.
Ennek a szerelemnek a színtere a kozmikussá növelt természet, a mindent betöltő vidéki és kerti képek, hangulatok. Városlakó létére nála "Káráló bánat jár ki-be, mint a szél", vagy másutt ugyanerről (hisz Láng Éva leggyakoribb kísérője az életben ez az életérzés): "Idetanyáz a bánat", s az egész kötetet betöltik a káprázatosan szép természeti képek.
Formailag is megújult: rátalált azokra a provanszál verstípusokra, amelyek variált ismétlődésekre épülnek. Az ő költészete egészében variált ismétlődés: az említett témák ismétlődnek váltakozó intenzitással. Kiválóan illeszkedik ehhez az alkati-tartalmi állandóság-változás kettőshöz a formáknak ez a variált ismétlődése: méginkább kiemeli az életmű legfőbb kettősségét: a hűséget mindenkori önmagához és a változó látószöget, amellyel önmagát figyeli. Vissza