Kölcsey "Vanitatum Vanitas"-a

Előszó

Részlet:
Kölcsey Vanitatum Vantias-a
1823 körül az ideálok, melyek után az 1810-es években is esengett, cselekvő erőkké válnak Kölcsey verseiben, visszahatnak hívogatójukra; ámde a boldogság- vagy kielégülésvágy teljesedése mindig a halált idézi fel szükséges velejáróként. A boldogság, a szabadság pusztulást hoz magával: Isten büntető akarata (Hymnus), Lunának Endymiont halálba rengető ölelése (Endymion), a "mennyei bérű" (=halállal járó) szabadság dicső hölgye rádöbbenti a költőt, hogy az eszmény, mennél forróbb, rajongóbb lélekkel csügg rajta az ember, annál gyilkosabb; az így felfogott ideál tevékenységének növekedésével a lét maga semmisül meg, az ember önvérével táplálja, élteti eszményeit. A Vantitatum Vanitas az eszmények és a lét e tragikus egymásra vonatkozásának néhány évig tartó fázisa elején, 1823 február és április közepe között keletkezik, a költő szerint a "legkedvetlenebb" körülmények között.
A cím a barokk korban kialakult híres elmélkedő verstípus és toposz körébe utalja a költeményt. Ámde sem a Gryphius-féle "Vanitas! Vanitatum Vanitas!"-szal, sem a 18. századi francia Vanitas-típushoz nincs semmi köze. Amaz az érzéki életöröm és a túlvilág-hit közti ellentétből feszíti ki meditációja ívét, és a mindenben csalódott embert végül istenhez téríti: "Verlache Welt und Ehre, Furcht, Hoffen, Gunst und Lehre, Und fleuch den Herren an... Wol dem, der auff ihn trauet! Er hat recht fest gebauet..." (Gryphius Werke, Deutsche National - Literatur, J. Kürschner, 29. Band, 406. 1.) A felvilágosult, individualista Kölcseytől ez teljesen idegen. A francia típus pedig szívesebben fordul csak a görögös szkepszishez, hogy ezzel is a halhatatlanság és gondviselés elemi polémiáját erősítse (nem véletlen, hogy d'Holbach, akinek tanítása, látjuk még, mélyen érzik a Vanitatum Vanitasban, dogmaellenes fejezete (Systéme de la Nature, 1777 1. I. rész, 13. fejezet) végén "a pogány antikvitás annyi nagy emberének tanúságához" kapcsolja Prédikátor Salamon Könyvének tanítását). De Kölcseynél nem a lélek halhatatlanságával, nem az isteni gondviseléssel folyik a vita: ezen ő túlvan. Vissza