Kohászat I.

Előszó

A kohászat fémeket állít elő a fémek érceiből és hulladékaiból. Ércen olyan ásványi kőzetet értünk, amely a kohósításhoz elegendő mennyiségű fémet tartalmaz, és amelyből a fémet gazdaságosan ki lehet nyerni, vagyis az olyan ércelőfordulást, amely a bányász szerint „műrevaló", a kohász szerint pedig, megfelelő előkészítéssel, vagy anélkül, gazdaságosan "kohósítható".
Az érc fogalma változó. Az ércelőkészítés és a kohászat ma már oly fejlett, hogy manapság érceknek minősítünk egész kis fémtartalmú kőzeteket is, mert ezeket új eljárásokkal dúsítani tudjuk. A kohászat fejlődésének következménye pl., hogy az alumíniumkohászat legbecsesebb ércét, a bauxitot, ma elsőrendű alumíniumércnek minősítjük, holott 60 évvel ezelőtt csak agyagföldféleségnek tekintették. 30 évvel ezelőtt a dolomitot csak mint tűzálló anyagot és építőkövet ismertük; ma a dolomit a magnéziumkohászat egyik becses és olcsó érce.
A kohászatot a nemzetközi szaknyelv a latin eredetű metallurgia szóval jelöli.
A kohászat tudománya azonban nemcsak a kohóműhöz tartozó berendezések és eljárások elméleti és gyakorlati ismereteit öleli fel, hanem a vele szorosan összefüggő szervetlen kémiai, fizikai-kémiai és gazdasági ismereteket is. A kohásznak tehát nemcsak a berendezéseket és eljárásokat kell ismernie, de otthonosnak kell lennie a szervetlen kémiai analitikában s a kohógazdaságtanban is.
A kohász tudnivalói közé tartozik még a fémek öntése, ötvözése s a fémek öntéssel és forgácsolás nélkül történő hideg vagy meleg alakítása. A kohászatnak ezt az ágazatát fémtannak, vagyis fémtechnológiának nevezzük; idetartozik az egész kohászati anyagvizsgálat is.
A fémtechnológus-kohásznak tehát járatosnak kell lennie a fizikában és a fizikai kémiában, de még az atomfizikában is, amely a korszerű anyagvizsgálat új alapjait vetette meg. Vissza