A magyar Tanácsköztársaság könyvtárügye

Előszó

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom magyar hagyományai között sok az időtálló érték; beleilleszkednek a magyar szellemi kincstár drágakövei közé. Nemcsak Ady Endre, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula írásai; beletartoznak a gazdag leltárba elsősorban a Magyar Tanácsköztársaság erőfeszítései és dicső harca, nem utolsó sorban pedig a Tanácsköztársaság kultúrpolitikájának kezdeményei és eredményei. Nagy tévedés volt azt hinni, hogy az 191-es iskolapolitika, művészetpolitika, múzeumpolitika és könyvtárpolitika elvi tartalmát, szándékait, félbemaradt alkotásait a Tanácsköztársaság katonai veresége után el lehet földelni. Ezeket a csupa erő gondolat-hajtásokat az ellenforradalom sajtójának guanója nem tudta végleg betemetni. A néppel szembeni évszázados tartozás beváltott igérvényei voltak ezek, s hogy mennyi volt bennök az aranytartalék, arra bizonyság, hogy egy-egy töredéket a bukás után berendezkedő ellenforradalom kultúrpolitikájának ú.n. alkotásaiban is fel lehetett fedezni. Igaz, hogy e be nem vallott kisajítátásokat torz propagandává silányították. De nem lehet elföldelni ezt a lendületes, vérbő, merész elgondolásokkal telített forradalmi kultúrpolitikát azért sem, mert dokumentumai - ha hiányosan is - fennmaradtak és forradalmunk mai építői, fiatalok és öregek, visszatérnek programjához.
Történelmünk e jelentős szakaszának kultúrpolitikájával a felszabadulás utáni első évtizedben - néhány brosurát és cikket leszámítva - nem foglalkoztunk elég alaposan. Pedig a szocializmus útjára lépő ország kultúrpolitikája a fordulat éve után ráépülhetett volna 1919 hagyományaira. Megvizsgálhattuk volna: mi maradt ki a megvalósítandó időálló tervekből. Akad ilyen nem egy: a módszeres elemzés felderíthetné, hol sorvasztottunk el egészséges hajtásokat. Vissza