Pogány tüzek

Fülszöveg

- Atya - mondta végre Balsam, Kirillhez fordulva. - ...E férfiú neköm fiam, szerelmetös egy fiadom, Altin. Atya, te nem tudhatod, de feleségöd s napad tudja, teuton földön tevék csúffá, hogy hirdesse romlásunkat s az ű diadalmukat...
- Az - nevezett rekedt, mély hangon Altin... - Jézus könyörüle, hát nem látod? ...Jézus, Jézus! De rakásra hányának münket, s Bülcsü úrnak megmondák, e föld az üvék vala s üvék leszen, eljünnek, s kitakarejtanak münköt, vagy visszakergetnek oda, ahunnét jövénk. Jézus, Jézus - ordította fölemelt ököllel -, s levágák orromat, filemet, kinyomák szömömet, kivágák testömet...
- Nem kérlek, anyám, hogy vigyél apám sátrába. Tudom, nem tehetöd. ... De ne félj, nem akarlak csúffá tönni. ...Azért jüvék, mert már... mert immár látni akarám a helyet... az udvort... s hogy megvagynak-e még a régi fák...
(Istenek)

A virrasztó sokaság fehéren szegte a szakadék mindkét partját. Minden arc Kelet felé fordult. Ojbarsz is a hegytetőre szegezte égő szemét.
A dob egyre szaporábban dübörgött, a táltos egyre gyorsabban forgott. Ebben a pillanatban Ojbarsz is a sziklafalra meg a csiszolt kőoszlopra meredt. Szívdobogva látta, hogy az oszlop tövéből, a hegyoldal belsejéből a napfényre emelkedik Gyeücse úr. Ezüstpáncél csillog széles mellkasán, fejét ezüstláncokból font fülvédős, hegyes sisak takarja, homlokán aranyabroncs sárgáll, mellén vakítón vörösen szikrázik a napfény a kerek tükörben.
- Kagán! Kagán! Kende! Kündü! Fejedelöm! - ordította a sokaság összevissza, ki-ki a maga nyelvén, a maga szokása szerint.
(Holdvilág völgye) Vissza